Zsongott az erdő. A fák leveleit meg-megcirógatta egy arra tévedő kósza szellő, s a meglibbenő ágak között átcsillant a fény. Fülledt forróság uralkodott. A mozdulatlan levegőben kakukk szólt, tücsökzene lágy hangja, s egy patak csilingelése hallatszott.
A lombsátor alatt egy őzsuta kitágult, nedves orrával a levegőbe szimatolt, majd harapni kezdte a füvet. Odébb a bodzabokor alatt tikkadtan pihegtek pettyes gidái. Egyre kínzóbbá vált a szomjúság. Csak bámultak az őzek álmodó, nagyszemekkel az irtás felé, de még várniuk kellett. Az alkonyi csöndet, a homályt. A fák karimája fölött lassan rózsaszínűvé vált az ég, s a szürkeség átszivárgott a lombokon. Hűs fuvallat szaladt át a fákon, bokrokon.
A gidák könyörgő szemekkel néztek anyjukra. A suta fölneszelt, hegyes fülekkel figyelt magasba emelt fejjel, majd elindult a tisztás felé. A gidák boldog szökkenéssel iramodtak volna utána, de az őzsuta veszélyt jelzett. Egy pillanatig mozdulatlanná dermedtek. Csak a vízhez surranó róka nesze hallatszott. Aztán ismét elindultak a patak felé. Óvatosan, meg-megállva haladtak. Ahogy egyre közeledett a csobogás, meglódult a család, élesen hasította testük a levegőt. Mohón szürcsölték a gyöngyöző vizet.
Ekkor elfeketedett egy pillanatra az ég, s harsány zajjal röpült közéjük valami. Abban a pillanatban ugrott a suta, szökelltek a gidák is. A mátyásmadár éktelenül sivalkodott, s mintha az egész erdő nyögött volna.
A lebukó Nap utolsó sugara még egyszer rávilágított a tájra. A pórul járt farkas akkor kecmergett ki a partra csurgó bundájával.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Kádár Sára Hajnalka
