nyáron temettünk el igazán
a folyónál
álltunk nagybátyámékkal
és azzal a barátoddal
akiről hazudtál
hogy elindulsz hozzá
és a pincébe mentél
olyan sok múlik
harminckilenc lépcsőfokon
koszorúkat vittünk szirmokat lélekhajókat
láthatatlan isteneket engeszteltünk
a fák ágaikat a kék égbe fúrták
mezítláb álltam a kavicsos parton
lábamra tapadt a hamu ahogy fújt a szél
a pap ezt mondta
“boldogok, akik sírnak mert ők megvigasztaltatnak “
a dunai szél összekócolta a lapokat a Bibliában
megjelöltük egy fa törzsét fekete bársonyszalaggal
a napokban visszatértem az öbölbe
állva néztem a hullámokat
az idők végezetéig ott akartam állni
várni arra a pillanatra
mikor vasárnap délben
barna lábosban krumplit sütöttünk olajban
anya az ágyban várta az ebédet
hogy megjegyzést tehessen tökéletlenségeinkre
Legutóbbi módosítás: 2016.04.14. @ 07:20 :: Fenyvessy Szilva
