Sonkoly Éva : Húvös őszben

Visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz, pár nap és itt van húsvét.

Én mégis az őszre emlékezem, talán nem is véletlen.

 

 

 

A lenyugvó Nap még el sem köszönt ezen az estén. Nem volt rá alkalma, az őszi hűvös szél eléje kergette a felhőket. Hirtelen jött a borulás. Mindenki szaporán keresett fedelet az eső elől. Némelyek gyorsan hazaértek, mások sietve tértek be a bevásárlóközpontba.

A férfi az autó mellé lépett, mélyet szívott a cigarettájából, aztán a szokott mozdulattal lazán eldobta. Halk zümmögéssel indult az autó, miközben a szélvédőt szaporán pettyezte az őszi eső.

Rövid időn belül kisebb-nagyobb pocsolyák tarkították a mélyebben fekvő gödröket az út szélén és a járdán.

          A három férfi szócsatája már órák óta tartott. A bevásárlókocsik mellett húzódó vaskorláton ültek, vagy támaszkodtak rajta.

          Most elcsendesedtek. Reményvesztetten húzódtak közelebb a kocsikhoz, egymáshoz. Ide nem vert be az őszi eső, csak a szél borzolta kócos hajukat, végigszántva borostás arcukon. Egyikük még kilépett az esőre:

— Eetóhatom a kocsit? — próbálkozott.

Az asszony vissza sem nézett, talán nem is hallotta.

— Hagyd! — intett a társa és kopott, igen rövid kabátjába nyúlt. Előhúzott egy félig telt palackot. A szokott mozdulattal szájához emelte, megbillentette, aztán tartotta maga előtt:

— Nesze! Igyá!

A megszólított gyorsan elkapta a palackot, jót húzott belőle, és visszaállt a társai mellé. A harmadik férfit senki sem kínálta. Tudták, ő csak bagózik. Rágyújt, ha van mire, de most nem volt, már egy napja. Idegesen váltogatta a lábait, néha rekedten köszörülte a torkát, de semmi.

— Ebbe a rohatt időbe még csikk sincs! — nézett szét sűrű pislogással.

— Menni kéne! — szólalt meg a legborostásabb és szétnézett, mint aki választ vár.

— Hova? — morogta az elfogyott kannás bort sajnálva az idős, alacsonyabb társuk.

— Hát, a szállóra, ha lehet még — így a bagós.

— Én, oda nem!

— De hát esik!

— Majd eláll! Itt is tudunk fürdeni máma — s nevetett hozzá. Kopott, feketeszegélyes körmű kezével vakargatva a tarkóját.

— Én indulok — szólt a bagós —, tán’ vacsora is lesz. — Kilépett az esőre.

Aztán felcsillant a szeme. Két lépés után lehajolt a sárba, felcsippentette a csikket, amit az autóba beszálló férfi hanyagul eldobott. Hosszan nézte, kis parazsat látott a képzelete. Zsebébe dugta. Lassú léptekkel elindult oda, ahol a napi kenyeret sejtette.

Visszanézett. Két társát még melegítette az a pár korty a hűvös őszben.

 

 

 

„Krisztus sem fordult vissza a Golgota közepéről, nekünk is végig kell járnunk a magunk útját, mert csak az út végén vár minket a Megváltás, és senkit sem válthatunk meg, ha előbb magunkat nem váltottuk meg.”

— Moldova György —

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"