Marthi Anna : Profázis

 

 

 

Körülötted forog a világ, de ez fordítva is igaz,

szívemben dobog, nem méri valaki mégiscsak

a szívdobbanást? Ha megjelensz, összeugranak

sejtjeim, vérem dagályt lejt, illatod miatt táncba

kettőződnek, sejtközpontokban koccannak össze,

peregnek az osztódási orsók, jöttöd profázisán.

 

Ráharapok magamra, hogy ne törjön fel több vérbő

hullám. Kitartásom elszalad, mikor te megdöbbenve

látod, hogy oson velem együtt a már lábatlankodás.

Érthetetlenséged arcodra rajzolódó ránca – míg sután

követel téged bennem a szenvedélyes agresszivitás –

szépségedet közelebb riasztja, csillogó feketén mászol

 

át mindkét pupillámon. Metszeném mint éles késekkel;

tekintetemben vegyül a vér, mi ízedért ordít. Félreállok.

Kezelnem kell valahogy, idebent megbolydult a bátorság,

meghunyászkodásig szemem színét neonok csillapítják.

Kínom csatavesztése mosolyod fésüli folyton lelkembe,

Legközelebb minden erőmmel már szerelemért vagyok.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak