Marthi Anna : Észvirágok

 

 

 

Pillangóm, megálmodsz-e engem?

Mikor fog rám hajolni apróka tested?

Szárnyaiddal betakarhatsz, virágport

adok, hímezhetsz vele nyugalmat.

Még tüske-haj borít: bogáncs fejem.

Te lábacskáddal megtapadsz ívemen,

hogy simítsalak, elfog a félelem.

De bátorságodért – virágésszel is

tudom – érdemes volt megszületni

érted. Felsebezném tested-lelked,

de vállalom. A szeretet engem fékez.

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.07.06. @ 10:05 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak