Ne mozdulj kedves.
A főn szél festi pozsgássá arcod,
alábukva melegséggel érint;
Az csak én vagyok.
Csalogány dalol árnyas pagonyban,
gyöngéd kottáit hinti füledbe;
Az csak én vagyok.
A Föld kék szállítószalagján jő
az eső, mely enyhít ajkad szomján.
Az csak én vagyok.
Szíved tánca örvényébe sodor,
engedd, hogy palástját körém vonja.
Ne mozdulj kedves.
Csak én vagyok.
—————
Nekem is vannak kedvenc fotóim, pl. amikor a kétméteres unokaöcsém bokától nyakig színes úszógumikkal felvértezve áll a fenyvesi strand pázsitján és nézi elszántan a Balatont, de nem passzol egyik versemhez sem, márpedig itt úgy dívik, hogy a mellékelt fotónak kapcsolódnia kell a vershez, ráerősíteni, együtt hatni vele. Ez a kívánalom itt és most nem valósult meg.
A refrénszerű ismétlődés kevés a kohézió megteremtéséhez. Annyira távoli képeket találtál és némelyik annyira nem passzol. Miért főn szél? De legyen. Ugye tudod, mi a kotta? Abból szoktam énekelni a kórusban. Nem lágy. A kottában van lejegyezve a zene, a kotta nem zene, legfeljebb porrá darálva lehetnefülbe hinteni, bár akkor is kétlem, hogy a csalogánynak lenne ilyen, azok fejből énekelnek.
A kék ég szállítószalagján érkező eső képzete kissé futurisztikus, de jó!
S aztán a táncos szív palástban…
Kérlek, gondold ezt újra, kedves szerző. Aki képes megalkotni egy ilyen egyedi, izgalmas sort, mint az a szállítószalagos, az képes megalkotni egy egész verset is. A vers Horatius szerint önmagában kerek egész. Ilyet várunk tőled.
Üdvözlettel: NHI
Legutóbbi módosítás: 2014.12.30. @ 14:26 :: Csordás Barbara
