Csordás Barbara : Az csak én vagyok…

Beszélt és beszélt hozzám a születésnapján, én csak néztem őt és eközben íródtak e sorok a fejemben 2014. október 12-én. (A fotóm Velencében készült.)

Ne mozdulj kedves.
A főn szél festi pozsgássá arcod,
alábukva melegséggel érint;
Az csak én vagyok.
Csalogány dalol árnyas pagonyban,
gyöngéd kottáit hinti füledbe;
Az csak én vagyok.
A Föld kék szállítószalagján jő
az eső, mely enyhít ajkad szomján.
Az csak én vagyok.
Szíved tánca örvényébe sodor,
engedd, hogy palástját körém vonja.
Ne mozdulj kedves.
Csak én vagyok.

—————

Nekem is vannak kedvenc fotóim, pl. amikor a kétméteres unokaöcsém bokától nyakig színes úszógumikkal felvértezve áll a fenyvesi strand pázsitján és nézi elszántan a Balatont, de nem passzol egyik versemhez sem, márpedig itt úgy dívik, hogy a mellékelt fotónak kapcsolódnia kell a vershez, ráerősíteni, együtt hatni vele. Ez a kívánalom itt és most nem valósult meg.

A refrénszerű ismétlődés kevés a kohézió megteremtéséhez. Annyira távoli képeket találtál és némelyik annyira nem passzol. Miért főn szél? De legyen. Ugye tudod, mi a kotta? Abból szoktam énekelni a kórusban. Nem lágy. A kottában van lejegyezve a zene, a kotta nem zene, legfeljebb porrá darálva lehetnefülbe hinteni, bár akkor is kétlem, hogy a csalogánynak lenne ilyen, azok fejből énekelnek.

A kék ég szállítószalagján érkező eső  képzete kissé futurisztikus, de jó!

S aztán a táncos szív palástban…

Kérlek, gondold ezt újra, kedves szerző. Aki képes megalkotni egy ilyen egyedi, izgalmas sort, mint az a szállítószalagos, az képes megalkotni egy egész verset is. A vers Horatius szerint önmagában kerek egész. Ilyet várunk tőled.

Üdvözlettel: NHI

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.12.30. @ 14:26 :: Csordás Barbara
Szerző Csordás Barbara 5 Írás
Csordás Barbarának hívnak, pesti lánynak születtem, 1984. október 20-án. Kápolnásnyékre, haza, szinte a fejemet lehajtani térek, ahol Vörösmarty Mihály szelleme időnként körbeleng, s ücsörögvén, záporozni kezdenek a betűk a papirosra. Ez 2,5 évvel ezelőtt kezdődött, egy szerelmi csalódás feldolgozása közben, akaratlanul. Elmerengek a szépségekben, ízekben, a múzsáimban, s ha megrohannak az érzések, megpróbálom őket körülírni. Hivatásom a méregkeverés, a vegyészet a munkám, és benne doktorjelölt vagyok az ELTE Kémia Doktori Iskolájában. Verspályázatokon 2013 januárjától kezdtem részt venni, az Éden Művészeti Hálózatnál, az AMME Művészeti Egyesület, illetve a miskolci Irodalmi Rádió versenyein helyezéseket értem el. Később a Barátok Verslista, a Garbo Kiadó, az Aposztróf Kiadó és a Holnap Magazin antológiájában jelentek meg műveim 2013-ban és 2014-ben. A Kis Lant Irodalmi Folyóirat pedig 3 művemet on-line jelentetett meg. Az Ars Poetica Művészeti és Versklub tagja vagyok 2013 őszétől kezdve. Irodalmi előképzettségem nincs, pár hónapja kezdtem verstani alapismereteket tanulni, illetve irodalmi műhelybe járni, remélve, hogy fejlődésem, az eddig tudattalanul írt költeményeimet magasabb szintre emeli. Ebben az évben, Valentin napi műsorra, Március 15. megemlékezésre kértek fel minket, majd a saját antológiánk bemutatóján is igényes felolvasásokkal, zenekísérettel készültünk. Havi rendszerességű versklubjainkon elsősorban a felolvasást gyakoroljuk, versíró feladatokat oldunk meg, valamint kortársak műveivel ismerkedünk. Továbbá, meghívást kaptam az idei év szeptemberében, a Muzsikus Rádió Irka című irodalmi műsorába is.