Böröczki Mihály - Mityka : Teknővájó

Nyomtatás

A nagy időben picinyét homályló

alakkal bújik meg a teknővájó,

nagy álmot élt, mint esténként a vén Hold,

az étke sokszor móddal kent kenyér volt,

jó hétre költözött az udvarunkba,

és gyerekjáték volt néki a munka,

ott vert tanyát az öreg nyárfarönkben,

a köré göcsörtölődőzött csöndben,

volt benne balta, kétnyelű kés, fénkő,

meg ő, a minden mozdulathoz értő,

aligse szólt, csak dörmölt hajladozva,

s a kapocskát víg ujjaiba fogta,

egy görbe húr volt, olyan bőrre szikkadt,

és pengetője minden ajzott ínnak,

így napra nap, és így reggelre a reggel,

a kéz egyidős lett a lélegzettel,

én varázsolását is kifigyeltem,

de kérdést, nem mert föltenni a nyelvem,

s a végén árva büszkeséggel várta,

hogy anyám szúrós szeme megcsodálja

a nyárfatestből kiálmodott művet,

én mesekönyvnek láttam, gyönyörűnek,

a jó szót már csak módjával fogadta,

s míg el nem illant, ő maradt a gazda,

de akárhogyan, ma is egy a kettő,

a teknővájó és a nyárfateknő,

s míg ki nem kezdték botor repedések,

még szolgált nálunk közel ötven évet.