Schifter Attila : Aszalódó csendek

 

Emlékszem,  ahogy  vártál  reám  a  vonatnál: 

oly’  szomjasan  fulladtunk  csókba,  ölelésre. 

Mikor  először  combjaid  közé  fogadtál, 

úgy  kapkodtunk,  mint  aki  végleg  el  van  késve, 

rengő  asztalunkról  letáncolt  a  fogastál 

( szerencse,  hogy  nem  ültél  bele  a  halkésbe ) 

 

s  porcelándarabok  között  pőre  nesztelenség  zihált… 

 

Olthatatlan  szenvedélyek  kereszttüzében, 

évek  parazsán  lassan  ernyed  el  az  ösztön. 

Mint  zongorán  az  elefántcsont  és  az  ében: 

lelkek  gubóznak  össze  együtt  töltött  őszön, 

illúziók  nélkül  várva,  hogy   a  tünékeny 

idő  szolgálatában  kegyetlenül  öljön 

 

a  holttá  merevedő  csendben  belopódzó  testhalál. 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.