Petz György : A költő halála

          Már akkora vagyok, mint te, majdnem. Kopaszodó apuci, majd szólok a fogmanónak, hogy hozzon neked fogakat. Hű, de büdös a szád – mondta a nagyfia, miközben a férfi ivott egy kortyot a fémlevélből kinyomott pirulára. Nem szólt semmit, bement a nagyszobába, ledőlt az ágyra, úgy döntött, nem csinál semmit, menjen nélküle a világ, vannak itt hozzá elegen. Mintha elaludt volna.

A kisfia ment be hozzá. Kívülről hiába szólongatta. Talán öregszik? Romlik a hallása? De hiszen elkezdett vigyázni magára – már valami vérzsíroldót is fölíratott magának, talán még a cukrára is elkezd figyelni, hiszen az apja olyan korán… emlékszik a sebek nehézkes gyógyulására, apja negyven évvel ezelőtti rossz leheletére… A fiú újra kérdezte:

          Apa, eljössz velünk a lovakhoz? Elvisszük a dinnyehéjat, te mondtad.

Bentről valami hörgésféle.

          Mit mondasz? Miért nem mozdulsz? Ne csináld!

A borostás, jó ötvenes férfi érthetetlen hörgött, mozogni akart, de nem bírt. Fia aggódva rohant anyjához.

          Gyere gyorsan, apa rosszul van!

A negyven körüli vékony nő nem tudta, bosszankodjon-e, lehet, vicceskednek „ezek ketten”, de a fiú ijedtsége mégis behajtotta a szobába. A férje mintha élet-halál határán lenne. „Jaj, nekem – futott át rajta – ha ez nekem itt meghal!”

          A mentőt, gyorsan hívjuk a mentőket!

          De mi a számuk?

          Nulla négy… illetve egy-nulla-négy… hívd már!

Miközben ezt kiabálta fiának, a férje szemét kereste, a száját, lélegzését kémlelte, a karját próbálta. Fia odatartotta a kagylót.

          Igen, mondom a címet, telefonszámot… nem tudom, de alig mutat életjelt. Vérnyomás? Nem tudom. Szíve? A családban igen…

Úgy érezte, minden rászakad, vége a meghosszabbított gyerekkornak, a későn megélhető kamasz és egyetemista időszaknak; egyszerre itt marad három gyerekkel. Mihez fog majd. De most reflexszerűen cselekedett, nem volt idő pánikra sem.

          Emeld kicsit jobban; a rohadt ajtó de szűk… majdnem leejtettem… kanyarodj – kínlódtak a mentősök a megtermett, magatehetetlen testtel.

          Asszonyom, tudja, mi történt? Bevett valamit? Volt már rosszul máskor is?

          Fogalmam sincs. Magukkal mehetek? Hova viszik?

Ekkor a zavaros szemű nagyfiú is feltűnt a konyhaajtónál. Egy mobillal szöszmötölt.

          Mi történt, anya? – kérdezte, akár egy űrből jött ember.

          Hagyjál, Gabikám, apát visszük. Láthatod!

A nagyfiúnak ennyi mintha elég is lett volna, „Jó, hogy Virág a nagyanyjával van, még csak az kéne, hogy itt legyen” gondolta, és visszavonult a kisszobába.

          Az Irgalmasokhoz visszük – szólt a mentőorvos.

          Esélyek? – kérdezi a vékony asszony.

          Évente 50.000 stroke-ból 18.000 halállal végződik. Elkeserítő, hogy a betegek bő fél százaléka részesül időben megfelelő ellátásban, de itt most szerencsénk lehet.

A rohamkocsi nagy szirénázással pillanatok alatt befutott az Irgalmasrendiekhez. Stroke-ra gyanakodtak és szívrohamra. A beteg szívét már a kocsiban kellően ellenőrizték. Nem, azzal nem lehet probléma.

A kórházban áttolták egy fémhengeren, amit halványan érzékelt. CT? Ez lenne a komputer tomográfia? Időnként beúszott a képbe egy doktornő is, aki olykor fölé hajolt, és felszólította, hogy vicsorogjon. Ekkor minden erejét összeszedve még beszélni is próbált. Valami olyasmit, hogy bds a szm – ami olyasféle morgás lehetett, hogy büdös a szám… Különben jól elvolt ezzel a nem élő állapottal. Végül is nem fájt semmije. Hadd aggódjanak. Mindenki tudja, mikor jön el az ideje. Ha meg az élethez fantázia kell, akkor érvényes régi bölcselkedése: akinek fantáziája van, minek annak megszületnie.

Megint a doktornőfej: – vicsorítson!, – bds a szm. Érdekes beszélgetés. Egy nagy kapcsolat kezdete. Kell több?

Hallja, ahogy a doktornő és a felesége beszélnek:

          Mondta, hogy többször hívott, de ki volt kapcsolva a mobilom. Azt kérdezte, hogy apa vett-é be valami gyógyszert, mert ő odarakta a szekrénybe az övéhez a 100-as Leponexét, ami fémlevélben van, akár a vérzsíroldó.

Már kapja is az infúziót. Vagy öt-hat tasakkal csöpögtetnek belé. Aztán a kacsa. Mások kezelik, ő csak hápog. Már amennyire. De kezd valami visszatérni. Eszébe jut nagyfia sötét szemealja, örök ismeretlensége, amit a pszichiáterek címkéivel sem tudtak közelebb hozni. Ki tudja miért, a régi, egészséges istenek ősgyilkossága is eszébe jut, meg az, hogy gyógyszerrel teszik mássá az embert, mint amilyen, aztán azt a másik embert kezelik, és micsoda ereje van egy százas Leponexnek, pedig akad, aki akár nyolcszázassal is együtt él, jön-megy, rendes életfunkciókat mutat.

Némi tisztulást érez. Talán már mozogni is tud, meg gondolkodni. Pisil, tele a kacsát. Verset írna a köztes állapotról, amitől félni fölösleges, amit nem érdemes fölcicomázni vallások és álmok cikornyás képeivel, mert az anyag érzéketlen bölcsességét hordozza, bár büdös a szája.

 

(2014.07.29.)

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.