Pásztor Attila - Atyla : Dark O’Nixy

átirat egy skót balladából, Kép: Ivan Ajvazovszky

 

 

 

Nagypéntekre virradóra

hajó fut ki megrakottan,

az ég alján újhold készül

mártózni a gyűrt habokban.

 

Dől az árboc, eresztékek

feszülnek mind napnyugatnak,

tarajos még a böjti szél,

szirtek között úgy haladnak.

 

A legénység szedett-vedett,

kikötői tolvaj-szarka…

Szülőföldről messzire vágy’,

kit az apja sem akart ma.

 

A kormányos iránytűt les,

kapitány nyílt vizekre vár,

kártya kerül két hordóra,

partot jelez még a sirály.

 

Ágrólszakadt suhancokkal

böszme szakács perlekedik,

megkurtítja a porciót,

korty rumtól sem csendesedik.

 

Lapjáráskor szeme villan,

kés vagy bicska mindent rendez,

tolvaj-szarkák egymást fosztják,

csalónak ha kibic kedvez.

 

Nagyot böffent e disznófő

– óra fittyen bal zsebébe –,

hogy szerencsék színe-java

arcon váljék éjsötétre:

„Annyit mondok, varnyút láttam

álmomban, de három lábút!

Nyulat fogott csőre, karma,

s cseppenként a vére rám hullt!”

„Holló s varjú – vékony hang szólt,

némaságban halálmadár,

nem éri meg a holnapot

kinek egyszer álmába’ jár…”

 

„Badar beszéd, babonaság!

Bolondságod tedd a füstre!

Szólnál bár szép kurtizánról,

aki mindőnk szíve csücske!”

 

                  *

  

Röhögtek az ósdi tréfán,

térdét verte mindahány,

míg egy matróz felsüvöltött:

„Szirtfokon egy hableány!”

 

S felejtettek hordót, kártyát,

fogtak hágcsót, kötelet.

Nem sejthették, ki sellőt lát,

hamar vége közeleg.

 

„Haja, teste, mint a korom,

mélységekbe csigát fésül!”

„Homlokán a halál jele,

még ajkam is bele kékül!”

 

Megmeredtek, és a sellő

alábukott hirtelen,

a habokból bordák közé

csend kúszott és félelem.

 

Alkonyatra vihar támadt –  

hullámhegyet görgető,

tengert, hajót villám sújtott,

sziklákat kettészelő.

 

A tat lépcsős zegzugában

fohászkodott pár utas.

„Anyánk bizton megsirat majd!” –

szólt köztük egy csepp inas.

 

Lányka volt az istenadta,

apja udvarolt neki.

Öccse gönce-rongya rajta,

lábait félsz reszketi.

 

„Mire éjfélt üt az óra,

megözvegyül asszonyom!

Árbocunk tört, elemekkel

többé nem birkózhatom!”

 

Halkan szólt az ősz kapitány,

meghajlott vihar előtt,

pedig „Gold Blink” – így nevezték,

kik ismerték volt előbb.

 

S az új hajó hármat pördült,

fordult, mint a sorskereszt.

Van, kit az Úr magos Mennybe

idő-korán nem ereszt.

 

S Nagyszombatra hullámsírban

pihentek rögök helyett

habjaikban elsimítva

hány, meg hány bús életet!

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985