Boldogságot szedek imádkatálba.
– imádkatálba?????? –miért változtattad meg…
Fájdalmasan gyönyörű, múltával,
gyökereivel örök földben kihajtó,
Istent megélő érzelem. Meséidben
átkon-bokron át mindent felfedsz.
Lelkedért szeretni élek a nőben,
szenvedélyes percként. Egy séta,
olvasnál szívemből egy széken,
nézném a tengert szemeidben…
Megelégszem virtuál arcoddal.
Elképzelem szellemed.
Merem lassú vérem zsibogását falni.
Mire késztet ez az óriási csend?
A férfiben élek szenvedélyes percként,
egy séta, olvasnál szívemből egy széken,
nézném a tengert szemeidben.
Megelégszem virtuál arcoddal,
elképzelem lelkedet.
Merem lassú vérem zsibogását falni.
Mire késztet ez az óriási csend?
————————————————-
Anna, beküldtél egy verset tegnap… amit visszaküldtem… „jelezve”, hogy mi az ami sok, ami nem fér el…
Most újra beküldted a verset… Benne hagyva azokat, amik igen „önmagukban” is megállnak, mint vers… viszont hozzácsaptál egy másik verset… Persze benne vannak a lírai képek, az érzelem… a lobogás… de túl sok az „információ”, túl sűrű…
Nem értelek, Anna…
Ha nem vagy biztos a gondolatidban, hogy várod el, hogy az olvasó biztos legyen benned… hogy érezze, hogy élje… a te gondolataidat, világodat…
Ne bújócska legyen a versed…
„Boldogságot szedtem, mátkatálba tett
ajándék ez, neked. Fájdalmasan gyönyörű,
múltával, gyökereivel örök földben kihajtó,
Istent megélő érzelem. Meséd átkon-bokron,
mátkaságig érez. Lelkedért szeretni élek.’
Legutóbbi módosítás: 2014.07.20. @ 18:32 :: Marthi Anna
