Marthi Anna : Átvonulás

 

Te tudod milyen, mikor ujjbegyeidről ömlenek a szavak, a billentyűk dolgoznak,

mint télen a hókotrók, látom, amint betűk zöme monitorodra csap. Zuhognak

belőled, míg a végén mindig kisüt a Nap. Rám testált versépítő örömed ez.

Veszendő értékekből tülekednek rendíthetetlen, keresetlen fohásszá, feltűzni

jónak, hitnek, egyszerűségnek zászlaját. Bonyolít-e a kapott tudás, összeférni

ostobasággal? Pontosítasz. Jellegtelenségünket hanggá küzdve, de bennem

álomlovassá lesz a tett, valóságtól kapott elrugaszkodás. Állok csurom versben, 

elkapott kis nyilak belőve szívembe. Magamba tartok. Az út göbös, el-el tűnő

sorsközös játékok alatt, megfulladsz-e, ha hozzád hű olvasókért itt maradsz?

Betűeső áztass, az isteni csendig ritkuljon bennem hős szavaidnak átvonulása.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1326 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak