Marthi Anna : évődő

 

 

Azt kéred, legyen ma lélekeskető nász,

csillagtakaró, párnahold és anyaöl meleg.

Szenvedély lopózzon testünkről tudatunkba.

Maradjunk kis similabda, könnyű teher,

csak sétáljuk körbe a galaxist, ezüstzsinórt

fogva, dimenziókra ugrálva fel-le,

komolytalanul, évődve, türelmesen.

Merjük fehér színét kimutatni a szívnek,

illatot tudva érintéssel barátkozzunk,

rögös arcú felhőmén nyergében

nevetve kergetőzzünk. Pitypangernyő

röptével versengjünk, míg lazul az ég sarka,

tenger zúdul, nagygöncölt elragadva,

és kifordítva kiömlik, az esőcseppek

úgy pattognak, mint a szikrák,  mi

felkiáltunk: testünkbe visszabújnánk.

Csigalassúsággal búcsúzunk annyi

csók közt, míg belealszunk játékainkba.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak