Seres László : Aki el se ment

 

 

Aki el se ment, azt vissza sose várják,
nem sírnak utána, elébe se mennek, 
csak féltik, mint az öreg diófa árnyát, 
ha nekifeszül a zúgó fellegeknek. 
Elmentem én is, de mégis itt maradtam. 
A ház, az utca, a tér ma sem enged el. 
Dús gyökérzettel a rögök befogadtak, 
velem mozdulnak a mélyben elevenen. 
Tudom, ki hol élt, kié volt egy-egy porta, 
hol a bolt, a fodrász, hol sült a friss kenyér. 
Anyám kezétől lett áldott minden morzsa, 
mozdulata ma is sejtjeimben él. 

Nem számít sors, régmúlt, pusztító enyészet, 
a Körös, a híd, a “túlát” ismerős még. 
Tudom, a seregély melyik fán rak fészket, 
hol meredek a part, merre vezet ösvény. 
Hogy kúszik a mélyből víz fölé a szeder, 
s úszik tovább a reszkető békanyálon. 
Megtisztul bennem a múlt, ahogy öregszem, 
s gyógyírt hoz kínomra, hogy többé ne fájjon. 

Bűneim öntudatlanul sokszor meggyóntam, 
könnyen elkerülhető vermekbe estem. 
A Veres-kereszt gyepén gyerekkoromban
gyakran feloldozott a kőbe zárt Isten. 
Anyám kérte, esdve, sorsomról ő dönt,
s mint a vásott kölyök előre köszöntem
neki, vártam, hogy mikor dől le a kőtömb,
hogy hálából a sebeit bekötözzem. 

Még nem tudhatom, hogy milyen az öröklét, 
hol végpusztulás lángjába fullad a nap, 
de a kereszt áll még égbe szökő kőként, 
s ott a folyó szívemre omló part alatt. 
Velük vagyok, a múlt faragott kincseit 
így őrzi halvány, pislákoló fény bennem 
éltetve egy kicsit, hogy melegítsen is 
az emlék. Ha már mindent elveszítettem.

 

(Kép: Kunszentmárton. Körös-híd )

Legutóbbi módosítás: 2014.02.25. @ 19:56 :: Seres László

Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.