P. Tóth Irén : Bizonytalan

 

 

Csak téblábolok, miközben ég a ház.

Rád ki vigyáz,

ha tétlenül nézem, hogy a tűz

szemed fényét járja át,

ha – mert forr bennem a fájdalom,

csigaházam nem hagyom

 

és topogva kezem tördelem,

vagy fogvacogva átkozom

a sorsomat, a sorsodat?

Tűrni tétlen nem lehet,

vagy csak képzelet, hogy

ennyire és épp nekem

és épp velem… velünk…

 

Néma tekinteted kiabál

– már nem hiszem,

hogy csak dacból hallgatsz.

Hangosabban szól a némaság,

miközben ég a ház…

A ház…

 

Talpam alatt parázs,

önkéntes kínzás,

hogy állok és nézem

az elüszkösödött romokat.

Kitől kérjem jussomat?

Nekem már nem kell semmi –

csak az a ház,

melyben tekinteted

megnyugvást talál.

 

(2011)

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.01. @ 16:49 :: P. Tóth Irén

Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.