Csak téblábolok, miközben ég a ház.
Rád ki vigyáz,
ha tétlenül nézem, hogy a tűz
szemed fényét járja át,
ha – mert forr bennem a fájdalom,
csigaházam nem hagyom
és topogva kezem tördelem,
vagy fogvacogva átkozom
a sorsomat, a sorsodat?
Tűrni tétlen nem lehet,
vagy csak képzelet, hogy
ennyire és épp nekem
és épp velem… velünk…
Néma tekinteted kiabál
– már nem hiszem,
hogy csak dacból hallgatsz.
Hangosabban szól a némaság,
miközben ég a ház…
A ház…
Talpam alatt parázs,
önkéntes kínzás,
hogy állok és nézem
az elüszkösödött romokat.
Kitől kérjem jussomat?
Nekem már nem kell semmi –
csak az a ház,
melyben tekinteted
megnyugvást talál.
(2011)
Legutóbbi módosítás: 2014.02.01. @ 16:49 :: P. Tóth Irén
