Vajdics Krisztina : Álomba ringató

 

kis csengő hangja szól

 

álomba ringató esti

 

vágy takaró víg csendben

 

áradó álmodó fényözön 

 

a múlt szépen elköszön

 

jelenbe bepillant

 

a boldogság besurran

 

szívemen friss harmat

 

kezemben lágy balzsam

 

amíg csak tartalak

 

addig takargatlak

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.12.08. @ 10:11 :: Vajdics Krisztina
Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.