Kép: Kisfaludi Stóbl Zsigmond: Fekvő akt
Lány szalad, liliom – szél tépte árva gyom.
Iszonyat cibálja útszéli parlagon.
Négy muszka keríti, ugratják mint nyulat,
Szétfeslett kötőjén virága sem marad.
Pőréig hajszolják – vére rőt kéjt vadít,
Lihegve szorítják vonagló tagjait.
Lágyéka sikolya szakadhat fellegig –
Kénsárga körmökkel szabdalják kebleit,
S felhorgadt inak hogy’ hasítnak combokat!
Kancákat hágnak így gőzölgő vadlovak.
Katonák… Lelkükről foszlik a csont, a hús,
Karmát köszörüli s dühöng a Cerberus.
Mögötte kacag az Ős-Kaján, Ős-Kujon.
Pokolba iszkolnak időtlen kulcslyukon.
Kőtornácon belül búg a Lét-pódium,
Pergető iramú ős-purgatórium,
Hol bolygó-színjáték poklokat idéz fel –
S bűnök tűnt lajtroma nagy mennyekig ér fel.
Míg kaput őriznek moccanat’-cherubok –
Szarvuk közt halálos villám és csöndburok.
Hála és Hozsánna, mit Alain érdemel –
Eleink útjáról hullt hályog és lepel,
Hiszen a Lét s Nemlét állapot, átmenet.
Holtakért kiáltni műszerrel nem lehet.
Áldott, ki fénybe jut megfáradt testéből,
Új éltet remélve karácsony szentjétől,
S áldott, kit óvnak még íratlan törvények –
Irdatlan híveként csillaghit-ösvénynek.
2013. december 4.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.05. @ 17:52 :: Pásztor Attila - Atyla
