Marthi Anna : Varjúles

mint a titanic csontváza

olyan kopaszok a fák is

vasváz karjaik a szélben

majd testes hó eget szakít

hogy ezer varjú beférjen

*

távolabbra néz az ablak

hol dérrel csipkézett a fű

fekete kandúrtalp azon 

komótosan haza ballag

*

kezeimben a költemény

puhább mint megannyi álom

zöld rugdalózóján törpék

szemében bölcs bambaságom

Legutóbbi módosítás: 2013.12.04. @ 07:49 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak