Szilágyi Domokos emlékére
SZISZegő
és térdre rogyott
kezein a gúzs táncra perdült
ropta a sorokat
a botos folklór hangjai a fidulán
és addig rúgtam a mennyezetet
míg a stukatúr betemetett
eggyel több vala a húr
s eggyel több az akkord
mint sarokba szorított sebzett
a sokat vesztett
rótta a szót
s a gyötrelem felette
széttárta karját tehetetlen
ölelni tárta
feszített szenvedéssel
és rávérezte cseppenként kínjait
az oltári csengettyűkre
te isten embere
a krágli hamis
a bugyrodat tárd ki
és kitárta csendben
nincs egyebem
ím lássátok az élet martalékait
ezek maradtak
bugyrom tartalékai
levéltárak hányadéka
nincs egyebem
kínok közt fetreng minden
volt szavam
és nyöszörögnek
tömjén fellegek alatt
nincs egyebem
csörtet a királyi vad
én vagyok az áldozat
mellemből kiüvölt a kárhozat
szurok fekete nyavalya
pupillámra izzított billog
a leplezett titok
leplezetlen
szisz-eg
szisz-egek
óh egek
gatyáinak nagy voltáról
szóltak akkor is az énekek
és a lepkekönnyű tornyokban
súlyosan zúgtak a harangok
csigalépcsőkön szédültek alá
az öblös hangok
sarokba szorított sebzettek
és a haranglábak tövében
fennakadva a vergődő kötélen
rúgtak még egy utolsót
utószót
a félrevert harangok
meneteltek
hegynek fel
hat láb mély a tekintély
s beleszédültek
tompa koppanással
mint sorban álló rögök
a ravatalnyi égből
mi megmaradt
a koporsóba mellé
a megzengett gatyáit tették
a rengeteg virág lám léket vágott
az égen
és a házsongárdra zúdult
a sírhalmok között is a legszentebb
oltári szentséggel telt házra
hol test és vér
testem és vérem
imádom minden szavad
áldassék a föld mely befogad
kettős önmagunkkal
Legutóbbi módosítás: 2013.12.25. @ 13:23 :: Lucskai Vincze