Tegnap reggel levelet írtam, versféle lett.
Benne kedves közhelyek áradata: feltalálja
magát a szerelem, kívánlak, a kémiáról is,
– mit csináltál a kémiával – mert itt nem derül ki… Azt is írtad? – Akkor viszont oda kellene írnod, mivel így befejezetlen marad a gondolat…
mert tudod, jutott nekünk belőle. Radírozás
után megkönnyebbültem, hogy cenzúrázom
a hozzád írtakat, tőlem érdemelsz: tőlem,
– miért ismételsz Anna? Tőlem érdemelsz – egy újabb befejezetlen gondolat… Hiába folytatod utána, hogy tőled szebbet érdemel…Valamelyik részt el kell hagyni, vagy ki kell egészíteni.
szebben megírtat, vagányabb közhelyet.
– mivel az elején többes számot használtál, itt is illene a közhelyt többes számba tenni…
Te rozsda, tücsök, bóbita, pipacs szavakkal
közeledsz. Én gombollak, mellkasod vágyam,
– és innentől kezdve, nem igazán jön az a vers. Akár közhely, akár nem…
pirulva magamat összeszotyolázom, ismételt
filmen végignézem, beképzelt alig lehet,
aki fél, hogy befejezetlenül kell hagynia
ezt is, mert felébredt a gyerek. Pillanat.
——————————-
Anna. Ismét egy vers, ami lehetne tényleg vers. Amiben benne vagy te, az érzéseid, amit még „levélben” se tudsz, akarsz, mersz megírni. Általában jól kezdesz, de a végére, mintha elfáradnál. Pedig senki nem sürget. Annyira szép a mi anyanyelvünk. Annyi szép gondolatunk, szavunk van… ne csak „töltelék” szavakat akarj, ne felsorolást sorokra bontva. Érzést írj. Magadat. Amikor olvaslak, azt érzem, mindig otthagyod az olvasót, egymagában, ezekkel a befejezetlen gondolatokkal, és közben te is eltévedsz. Így se te, se az olvasód nem fogja érteni, érezni… mit üzensz, mit szeretnél mondani. Hisz minden vers valami léleknyi-levetkőzés.
Hajni
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
