A kéthelyi bemutató est után, miután haza érkeztünk, hirtelen megsokszorozódtak a dolgaim. Pontosabban én véltem csak úgy. Három napra nem szokott az ember magával vinni egy halom ruhát, de miután kipakoltunk számomra soknak tűnt. Már hosszú ideje, hogy amolyan mindenesnek csaptam fel itthon. Időm annyi, mint tenger — elviekben — mert gyakorlatilag ez nem így van. Hol bevásárolok, hol takarítok, illetve főzök, mikor mi szükséges. Most sem volt ez másképpen. Nem követelné el tőlem ezt kis családom, de én amolyan „buzgó mócsing” mindig is igyekszem hasznosítani magamat. Az ember azt gondolná, hogy én vagyok a „férjek mintaképe” avagy amolyan „papucs férj”, akinek ki lehet adni az „ukázt”. Nem így van, csupán csak amolyan „munkamegosztás” elvein alapul a dolog. Ha már dolgozni nem tudok, legalább itthon tevékenykedjek. Nem mindig járok sikerrel, mert ugye vannak dolgok, amihez abszolút mint dilettáns állok neki. Erre sajnos sok példa van. Egy alkalommal valószínű túl sok vizet használtam a felmosáshoz. A fürdőszoba kövezete ragyogott ugyan, de jó kis korcsolyapályává alakítottam. Szerencsére én voltam az, aki orra esett és jól bevertem magamat. Még a tus függönyét is sikerült magammal tépni esés közben. Lett is nagy idegesség. Rögtön dörömbölni kezdtek a fürdőszoba ajtaján és hozzá aggódó mondatok foszlányai jutottak el fülemhez:
— Jól vagy? Mi történt veled? Mi a fenének zárod magadra az ajtót, ha nem fürdesz?
Az utóbbi kérdésre nem válaszoltam, kerülve az esetleges súrlódást. Ugyanis pontosan azért zárom be az ajtót, hogy a frissen felmosott követ ne járják össze. Katona koromban sokszor alkalmam volt megtapasztalni, mennyire élvezetes dolog, amikor az ember készen van a felmosással, takarítással, és akkor egy század újonc gyorsan végignyargalászik rajta. Mert ugye a kopasz az előbb-utóbb szintén sorra kerül erre a tevékenységre, vagy már tapasztalatokkal rendelkezik, és így törleszti a „számláját”. Sajnos sok időnek kellett eltelnie, mire a parancsnokaimmal megértettem, hogy miért is van szükségem kulcsra, ha oda vagyok beosztva puceválni. Az megrögződött bennem, és ezért szoktam addig zárni az ajtókat, mire használható állapotba kerül a terep, legyen az fürdőszoba vagy WC.
A másik, amiben sokszor sikertelen vagyok, az a főzés. Noha tanultam egy pár étel elkészítési fortélyait, vannak dolgok, amik nem a kis családom szájíze szerint készülnek el. Ilyen a rántás. Vagy túl vastag, vagy oda lesz kissé kozmálva, szóval nem tökéletes.
De kanyarodjunk vissza most a hazaérkezésünkre. Mint talán említettem, kissé megduplázódott a mosnivaló. Én mit sem törődve korábbi sikertelenségeimmel, buzgón beraktam a nagyját a mosógépbe. Lányom szerencsére figyelmes volt, és lecsapott rám.
— Apuka hányszor kell neked elmondani, hogy a fehéret nem lehet összemosni a színessel? Megint bepakoltál mindent egyszerre. Szét kell válogatni a holmikat, hányszor mondjam?
Magamban lenyeltem egy nagy morgást, aztán megkértem, válogassa széjjel, ahogy kell. Egyszerre nem fért be az egész. Sőt kétszerre is csak nagy nehezen, és maradt még a hétvégre. Gondoltam, minden szét lett válogatva, és a maradékot korán reggel bepaszíroztam a gépbe. Legyen készen, mert hétvégén nem szeretném ezzel húzni az időmet.
Nem tudni, hogy a mosógép hangja vagy mi, de lánykám, dacára, hogy szombat volt, kicsivel korábban kászálódott ki az ágyból. Én javában pakoltam ki a „tiszta ruhát” a gépből. Tiszta? Akarom mondani összefogott. Mert aminek fehérnek kellett volna maradnia, hála a nagy buzgóságomnak rózsaszínűre színeződött egy sötétvörös ruhadarabnak köszönhetően.
— Nem megmondtam neked, hogy nem lehet egybemosni a színest a fehérrel? Nézzed meg mit csináltál! Az abrosz rózsaszín, és a két kedvenc ruhámat is dobhatom a szemétbe. Olyan színe lett, mint egy rossz agyonhasznált felmosórongynak, amivel sokáig vért töröltek fel. Én beszélhetek neked, annyi, mint a falra hányt borsó. Vagy nem figyelsz oda, vagy elengeded a füled mellett, hogy ugyan minek megfogadni és betartani a tanácsot, ez a kis csitri mit okoskodik? Én vagyok az idősebb a többet tapasztalt. Csökönyös vagy Apuka, mint az öszvér, és soha nem vagy hajlandó belátni a hibáidat. Most is támadnál azzal, hogy miért nem válogattam széjjel a színest vagy a fehéret? Van szemed, látnod kellett volna ezt a piros ruhát, ami mindent összefogott.
Igyekeztem a lehető legkisebbre összehúzni magamat, hogy ne is látszódjak. Sajnos igaza volt. Figyelmetlenségemnek megint egy maradandó emléke maradt. Az alkotás a tenni akarás sokszor nem elég, ha az ember nem figyel oda arra, amit csinál, abból sok jó nem jöhet ki.
Ilyenkor szokták azt mondani a háziasszonyok: Nem jött ki a folt a mosással, sőt nagyobb lett. De sebaj, majd kiszedem ecetes ollóval.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Avi Ben Giora.
