Maretics Erika : Szirt

 

Száradó kóró kerek asztalon,

karácsonyi dísz, ajtón felejtett,

valaha volt kép nyoma a falon,

lent egy nő, kisgyereket terelget.

 

Kutyaként követ a szelíd magány,

pillantás-tükröd a nyüzsgő létben

dirib-darabra törött, pimasz vágy

maradt csak, az akarat tart ébren.

 

Indulj, vándor, az út homokszemei

vigyázzák lépted, selymet vonnak eléd,

hajadba hűs szellő szalagját a szél

fonja újra, aztán vígan kergeti.

 

Szikrázó szirt, hol mezítlábad jár ma,

tajték neked sző regét a tengeren,

otthonra lelsz, hűs öblét feltárja

a föld és az ég, tűzkarcolt végtelen.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 201 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.