Kontraszt

 

1.

 

A magassarkú cipellő vígan billegett a szatyorban. Harangszó fonta körbe a főutcát. Dél. Tegnap ilyenkor még Áron ágyában feküdt. Aprócska, ám annál erősebb napsugár kúszott be az ablakon, a redőnyt kicselezve, hasukat simítva ért véget. Harmónia. Áron hirtelen felült, motyogott valamit és elkezdett öltözni. Megváltozott a szeme, nem a színe, hanem ahogyan ránézett.

Lassan elkezdett ő is öltözni, közben már reflexből mászott oda a férfihoz, hogy kezeivel még egyszer elköszönés előtt megérinthesse tetoválásait, melyek a hétköznapokban a ruha alá bújtak. Rituálé. Áron mosolygott, enyhén zavartan szájába harapott, majd hátra lépett kettőt:

     — Mi bajod? — kérdezte Kati.

     — Csak nem szeretném, ha félreértenénk egymást — motyogta az orra alatt — tudod, hogy nekem ez nem megy.

     — Elsőre is értettem, féléve is, három hónapja is, és most is pontosan tudom, hogy ez nem rólunk szól, csupán rólad és rólam, külön. Ez az egész simogatás dolog megszokás volt.

     — Hát ez az, mára már megszokássá nőtte ki magát, pedig csak egyszerinek indult.

     — Nem én kerestelek állandóan, sőt — hátat fordított a nála tíz évvel idősebb férfinak, és összeszedve minden erejét, befejezte az öltözést.

      Köszönés nélkül viharzott ki a lakásból, lábai egyre gyorsabban vitték fel a lépcsőn. Az utcára lépve a fülledt, nyári levegő pofonként csapta arcon. Egyre kevésbé kapott levegőt, a zebrához érve kitört belőle a sírás, zöldre váltott a lámpa, még utoljára hátranézett, de senki sem akarta megállítani. Könnyei elmosták a hazafele utat.

 

Este vacsorához készülődött, az újonnan levadászott tűzpiros magassarkút választotta egy fekete kisruhával. Elegáns, figyelemfelkeltő. Taxival ment el a belváros egyik legfelkapottabb éttermébe, a pincér az ablak melletti asztalhoz vezette, már vártak rá. Az asztalnál már ott ült Mr. Tökély. Miközben Ottó udvariasan alátolta a széket, túlestek az illedelmes köszönéseken és hogyvagyokon. Kati belegondolni sem mert, mennyi idejébe telhetett a férfinak, hogy ilyen legyen. Jó iskola, jó egyetem, jó munkahely, utána vezető pozíció az egyik legnépszerűbb nemzetközi környezettudatos cégnél. Mindezek mellé dukált jó pár márkás öltöny méretre szabva, gyönyörű lakás, kifinomult intelligencia és persze a pontosság. Az egész teste arról árulkodott, hogy ő bizony férfi, az ember lányának kedve támadna a karjaiba vetni magát, megkérni nagy, bambi szemekkel, hogy mentse meg és vigye haza a tökből készült hintóján. Elnyomta magában a gondolatot, de egy következő jött helyette, Áront sosem kellett kérni… semmire, lehet nem kapott meg tőle mindent, sőt, de az egész olyan volt, mint egy némasági fogadalom, csak tettek voltak, de szavak nem. Nyilván ezért buktak el.

     — Ha nem bánod, már rendeltem a 2007-es évjáratból egy négyputtonyos Tokaji aszút vacsora előttre, múltkor megjegyezted, hogy nem szereted a szárazat.

     — Igen, akkor már inkább egy üveg sört választanék — közben rögtön az ajkába is harapott, elfelejtett úrilány lenni, de Ottó felnevetett, nincs gáz.

     — Igen, én pont így vagyok a rossz borokkal.

     Az este vígan folyt tovább, vacsora után sétálni mentek a közeli parkba. Fél éve ismerte meg Ottót egy üzletkötés alkalmával. Kata közvetítőként dolgozott egy építőipari cégnél magánvállakozóként, nem volt senkinek sem a főnöke, de neki sem parancsolt senki. A férfi stílusa akkor még nem hatotta meg, az első megbeszélés végére már minden nő utána csorgatta nyálát, Ottó viszont csak vele foglalkozott. Kata jópárszor kikosarazta, mostanra adta be a derekát, és most sem volt biztos a dolgában.

Figyelte a férfi hangját, a gesztusait, a mimikáját, meg volt győződve róla, hogy ez az a pasi, akire világ életében várt, pont ilyennek képzelte el anno a nagy Őt.

 

 

 

2.

 

Áron látta Katit egy öltönybe csomagolt nagymenővel, a bőre alatt is pénz volt. Röpke félóra múlva ért haza, s rájött, hogy innia kell, ki kell mosnia magából a látványt, nem értette, miért zavarta ez ennyire. Poharába whiskey-t töltött és egyből fel is hörpintette, a máskor kifejezetten kellemetlen ízű, s csak vendégek számára fenntartott ital, kivételesen felfrissítette. Az elkövetkező két órában még minimum tízszer megismételte a folyamatot. Reggel sajgó fejfájással ébredt. A pénztárcájába nyúlva talált pár számlát az előző estéről, s megállapította, valószínűleg a legközelebbi bárban szedte fel a mellette fekvő ismeretlen lányt. Amint fel szeretett volna ülni, rájött, hogy hányingere is van, visszaesett az ágyba. Jó pár órával később kelt fel.

     Az utóbbi hetekben naponta váltogatta a barátnőit, de valami mindegyikből hiányzott. Nem látott a szemükben semmit, a csókukon nem érezte az odaadást, de a legjobban az a pár szex utáni mozdulat hiányzott neki, mikor Kati mindig ugyanabban a sorrendben simított végig a tetoválásain, miközben ő épp felöltözött, s látta, ahogy kezei alatt életre kelnek a feliratok és a rajzok.

 

A napok lassan és szaggatottan teltek, már nem kívánta a nőket, nem bírta elviselni a társaságot, a zenét. Cigiről cigire gyújtott, és már alig maradt pár felbontatlan piás üveg. A lakásában egyre több még Kati által itt hagyott cetlit, karkötőt talált meg.

 

 

3.

 

Kati boldog volt. Legalábbis tudta, boldognak kellene lennie. Az előbb még mosolyt erőltetve az arcára győzködte Ottót, hogy nincs semmi baj, csak sétálnia kell egyet, kicsit kiüríteni az agyát, levezetni a munkahelyi stresszt. Az igazság persze nem ez volt. Egy hónapja az utcán megpillantotta Áront, az agya egyből kapcsolt, s úgy tett, mintha sosem látta volna a férfit, szorosan hozzábújt kedveséhez, arcát öltönyébe fúrta. De a szívének nem tudott hazudni, akármennyire is közhelynek érezte a jelenetet, a szíve elkezdett össze-vissza kalimpálni, és olykor bele is nyilallt a mellkasába. Heteken át rágódott azon az egy pillantáson, míg este Ottót várta haza a munkából, újra-újra megjelentek előtte az Áronnal való szeretkezések. Nem tudta kiverni a fejéből.

     Már félórája sétálhatott az utcán, annyira belemerült a nemrég történtekbe, hogy nem is figyelte merre tart. Áron ajtaja előtt találta magát. Csengetett, belépett az előszobába, egy szót sem szólt egyikük sem. Valamit mondani akart arról, hogy sosem érdemelte meg őt, de végül azon kapta magát, hogy csókolóznak, végre, megint. Órákkal később kelt fel, nem tudta, hogyan történt mindez, csak azt, hogy iszonyatos volt. Iszonyatosan jó. A hálószobában szanaszét hevertek a fehérneműk és egyéb ruhadarabok. Próbálta halkan és aránylag gyorsan összeszedni a cuccait. Szerencsére Áron azt sem vette észre, amikor kislisszolt.  

 

Már sötét volt, a telefonja harminc nem fogadott hívást jelzett. Haza kellett mennie. Ottó már aludt. Elment tusolni. A víz egykedvűen csorgott, peregtek rá a vízcseppek. Ahogy mosta, dörzsölte magát, egyre inkább érezte, ezt a mocskot sosem fogja lemosni magáról. A bőre már rikítóan piros volt, néhol felsértette, és azon kapta magát, hogy összekuporodva sír a zuhany alatt. Valaki megölelte. A férfi illata nyugtatóan hatott rá, mégsem tudta visszaölelni. A közönséges bőgésből lassan, de biztosan szipogás lett, mire Ottó lágyan megcsókolta, beletúrt a hajába, majd végigsimított a karján, s homlokát homlokához nyomva megszólalt azon a lágy, férfiasan duruzsoló hangján:

— Na… csak nem lehet annyira szörnyű az a munkahely.

 

  

4.

 

Hétfőt mutatott a naptár, meleg szél fújt. Újra nyár. Lassan egy éve élt együtt Ottóval, és lassan egy fél év telt el, mióta megcsalta. Lassan. Egyre lomhábban teltek az órák, szinte már külön számolt minden másodpercet. Nem volt boldog. Ím, a tökéletes férfi, aki történetesen az övé. Aki megérti, ha egyszer nem jön haza, és hallgat, nem néz rá csúnyán, nem dobja ki, csak hallgat, pedig mindent tud.

Hetek óta egyre nehezebben aludt el, és pár napja álmodott is. Mindig ugyanazt. Ahogyan egy öregebb női kéz tenyerébe zárja az ő jobb kézfejét, és folyamatosan azt hajtogatja, egyedül fogja leélni az életét, megkeseredve. Kezét kirántva fordul el a nőtől, és ahogyan csak lábai bírják, fut egy sötét és homályos valamibe, végül felébred.

     Újra álmodott, saját verejtékében kelt fel, olyan volt, mint aki megázott egy záporesőben. Telefonjáért nyúlt és kilopódzott a hálóból. A teraszról hívta fel, amikor kicsengett a telefon, biztosra vette, hogy megállt a szíve egy teljes percre, sőt levegőt sem vett, abban már nem volt biztos, de ha valaki rákérdez, megkockáztatta volna, hogy az egész világ megállt. Áron nem vette fel.

     A konyhában előkotorta a cigarettáját, a gyújtóját, és egy hamuzóval leült a teraszon a földre. Nem fájdalmat érzett és nem is csalódást, egyszerűen csak üres volt. Kongott belül. Ottó naponta mondta el, mennyire szereti őt, az elején még erőltetett mosollyal, fogcsikorgatva ugyan, de válaszolt rá, mostanában már csak hümmögött. Nem bírta kimondani. Rágyújtott, s remélte, hogy amint kifújja a pár másodperce beszívott füstöt, vele együtt távozik a lelke is, vagy ami még maradt belőle, minden egyes slukk után figyelte a maradvány útját, de a régi módszer nem vált be, nem sikerült kifüstölnie a fájdalmat. A füst belement a szemébe, hirtelen könnyezni kezdet. Koncentrált, hátha tudna sírni. Nem ment. Csak ült a földön és hagyta, hogy a mentolos cigi a füstszűrőig égjen.

 

Valaki hívta az éjszaka folyamán, nem mintha aludt volna, de különösebben nem érdekelte, ki az. Gondolta, ha annyira sürgős, visszahívja majd az illető később.

     Már kisütött a Nap, mire újra a kezébe került a telefon, amikor meglátta a nevet, automatikusan eltátogta a ’liba’ szót.  Már rég eszébe sem jutott Kati. Azután, a bizonyos éjszaka után már nem gondolt rá ugyanúgy. Többé nem volt az a kis finom nő, aki mellett jó volt ébredni. A tudat, hogy vele megcsalt valakit és otthagyta az éjszaka közepén, közönségessé tette. Egy hónapig gyötörték a történtek, keveset aludt, nehezen kelt ki az ágyból, aztán egy csapásra megváltozott valami és szabályszerűen úgy törölte ki őt az életéből, mintha sosem ismerte volna. Felmerült benne, hogy nem fogott nagyon mellé.

 

 

 

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Tóth Zita Emese 137 írás
Van egy saját Palintám, illetve egy Andrisbabóm. :) Az írás a legnagyobb függőségem. : )'92-es évjárat.