Horváth Nóra : Vigyázz!

(Lánc, lánc… c. vers továbbgondolása)

 

Lenyugvó nap

köszönti az estét,

a fény futkos

hátamon,

s kitölt némi érzelmi

hasonlatosággal.

 

Magamra ismerek benned,

mégis igyekszem titkolni;

egyformán vagyunk

találékonyak.

Torkunk rekedt,

megszólalnánk,

mégis magunkban tartjuk,

elég, ha beismerjük

nem kell ahhoz

kimondani.

 

„Nem érteni hangod,

miért susogsz,

ha nem értenek mások?”

 

Tudd meg,

annyi mindent

énekelnék még,

annyi dalba

foglalnám az akarást,

kellesz,

ezt el kellett,

hogy mondjam.

  

Palástomat a csillámporos

égkő szvettertől

vetted magadhoz,

hát hordd,

viseld;

kincsem,

ne félj!

 

Igazgyöngyöd ellenál

a szívcsapásnak.

Göndörséged eltakarja

könnyes szemed,

meghasad arcvonásaid

gömbölyded pírja.

 

Vigyázz!

Nagyobb veszély

leselkedik rád,

mint sejtenéd;

cafatokra tépnek,

tönkrezúznak,

elevenen felfalnak,

de a kincsek

emelkedett fővel,

meghajolnak

előtted.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.12.02. @ 20:46 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).