Nekik
Szabadságod már nem enyém és nem a játékod:
áldott gyermek, áldott ?rült, mindaz, aki áldott –
Kiszolgálok: ahogy intek, mozognak a tárgyak,
tudok f?zni, tudok mosni, magam-mást ellátok.
De mióta csak ezt teszem – kerülnek az álmok.
Extázisom napi szinten milyen detergenssel
oldottam föl, hogy ne vágyjak magasabb egekbe?
A feladat- ami bennem – nem hagyott nyugodni:
megfelelés, határid? – fizetséggé bomlik.
Amiben a lélegzetet olyan könnyen vettem –
pedig tudtam, hogy egy slukkja halálos is lehet,
attól most a gyermekemet, új-magamat féltem.
Szabadságom már nem enyém, utad rajtam túl van;
használjál el, köszönjél el, adjál át a múltnak.
Jelen
Volt id?, mikor magam irigyeltem,
fostam a verseket kellett vagy nem kellett.
Nyilván nagyon beteg voltam és létformám:
tele rímes szájjal hogy kinyújtózhatnám.
Túléltem, megöltem, ahogyan gyermekem,
anyámat, apámat, hogy magam lehessek,
ne zavarjon a múlt, se az eljövend? –
nincs már mihez mérjem, vagyok-e már feln?tt.
Azóta, ha írok jöv?re és múltra,
kiszorít az emlék – nem vagyok, csak szavak.
Legutóbbi módosítás: 2012.11.19. @ 20:48 :: Petz György
