Győri Irén : Ki ölte meg Kalló Imrét

*

Ki ölte meg Kalló Imrét?

 

Újsághír

Negyven körüli ismeretlen férfi holttestére bukkantak a hajnali órákban S. község belterületén, az egyik bekötőút vízelvezető árkában. Az előzetes szakértői vélemény szerint a haláleset idegenkezűségre utal.

 

Az utca embere:

      — Igen hallottam, hát nem borzasztó, az ember már az utcára sem mer kimenni. Mi az, hogy hajléktalan csavargó, miért, az maga szerint nem ember?

      — Nem tudom, mi történhet még meg. Ez felháborító, az ember már ki se léphet az utcára.

      — Azt mondják, agyonverték, csavarkulccsal!

      — Azt károgják a varjak, hogy idevalósi tette. Még a cipőjét is levették a lábáról! Miért?

      — Csak elterelés!

      — Azt mondják a kocsmáros fia, a Hammerrel gázolta halálra. Azt beszélik, hogy egy hajléktalan csavargó volt?

      — Miért azzal bármit meglehet csinálni?

      — Ha valami újgazdag lenne, most nem látszana az aszfalt a rendőröktől. De látja, egy szerencsétlen senki, ugyan kinek hiányzik!

 

A rendőr:

      — Tudja, én lennék az első, aki elmondja önnek, de, az ügy még nyomozati szakaszban van, amíg a vizsgálatok tartanak, hivatalos információt nem adunk ki. Értse meg, dolgozunk rajta. Még nem kaptuk meg az igazságügyi orvos-szakértői jelentést, a nyomozásra való tekintettel a rendőrség egyelőre nem nyilatkozik!

Igen, az áldozat kiléte már ismert. N. falui lakos volt. Az áldozat neve Kalló Imre. De most már tényleg nem mondhatok többet. Viszont látásra!

 

A volt feleség:

      — Igen! Minden értelmetlen halál megrázó, Imre mégiscsak a fiaim apja, még akkor is, ha alig ismerték! Mit mondhatnék? Rég volt; fiatalok voltunk. Szerelmi házasságnak indult, de még majdnem gyerekek, éretlenek voltunk. Itt kezdtük albérletben. Imre egy munkamániás, nagyszerű szakmunkás volt, de a munka mindég fontosabb volt számára, mint a családja. Igaz kellett a pénz, mert két év alatt saját házunkba költöztünk, igaz akkor már mi is igénybe vettük a gyerekkedvezményt. Aláírtunk két gyereket, így könnyebben építkeztünk. Szerencsénkre, egyszerre letudtuk a gyerekeket, ikrek lettek! Én itthon a fiúkkal, Imre meg eljárt Győrbe dolgozni.  Amíg én itthon voltam a fiúkkal, ő minden munkát megfogott, akkor a haverok, is egyik másik elkezdett építkezni, hát szabad idejében odajárt. Csak azt adta vissza, amit mi kaptunk. Mi is kalákába építkeztünk. Jöttek a haverok, munkatársak. Ezt mind vissza kellett adni. Egyre idegesítőbb lett, már alig beszéltünk. Hazajött belapátolta az ételt, esküszöm, talán azt se tudta mit eszik. Evett és dolgozott, vagy aludt egy–két órát. Már nem beszélgettünk, sőt már össze se bújtunk. Még szerencse, hogy egyszerre meglett a két vállalt gyerek, mert még azt se teljesítettük volna. Elmaradtak a játékos összebújások, meghalt a szerelem. A gyerekek is csak ritkán látták. Soha nem szólt bele semmibe, látta haladunk, ő minden fillért hazaadott. Kész lett a házunk is. A két szobát kellett még szép új bútorral berendezni, az volt hátra, amikor, adódott egy olyan lehetőség, hogy áthelyezéssel, a főváros mellett kapott jól fizető állást. Amikor aláírta a szerződést, annyit fizettek, hogy mind a két szobát szépen berendeztük belőle. Ő a gyár munkásszállójában kapott lakhatást. Ketten voltak egy szobába. Kéthetente jött haza. Olyan hamar elidegenedtünk egymástól, hogy engem már zavart, ha hazajött. Felborította a megszokott életritmusunkat. A fiait szerette a maga módján, de nekünk már nem volt semmi közös témánk. Bármit csináltam, ő elfogadta. Azt mondanák rá, jó ember. Hát én még egy jót veszekedni se tudtam vele. Olyan tedd ki, hadd hűljön típus, nincs benne semmi izgalmas. Olyan se hús, se hal. Én akkoriba ismerkedtem meg Lajossal, na, ő aztán férfi. Érezni lehetett a különbséget. Mellette nem unatkoztam. Megbeszéltük Imrével a dolgot, és ő rábólintott. Maradt minden nekem, meg a gyerekeknek. Küldte haza a fizetésének az ötven százalékát, mondva, hogy az ő fiai semmiben ne szenvedjenek hiányt. Aztán híre jött, hogy az Imre gmk-zik, hát én annak is kértem ötven százalékát. Öt vagy hat évig nem volt semmi baj, majd egyszerre nem kaptam semmit. Elmentem ügyvédhez, mert ugye az a pénz nekem járt. Azt mondta, a ház ötven százaléka a férjemet illeti, ha nem tud fizetni, vehetek fel kölcsönt, terheltessem a férjem házrészére, ha nem tudom a gyerekeket etetni. Még hogy az én házamon jelzálog legyen, vagy Imrének eszébe jusson ez, na, azt már nem! Azután jöttek ki a rendőrök, és elmondták, hogy Imre meghalt. Nem igazán rázta meg a gyerekeket, hisz alig ismerték. Három, vagy négy éve nem is látták. Megszűnt a munkahelye, nem volt lakása, mert a szállót azt megszüntették. Azt hallottam az utóbbi időben ivott is. Azt mondták a gyámügyön, hogy a gyerekek kapni fogják az árvaellátást. Minket az ő halála így nem érint. Megint kapok utánuk pénzt, mert már egy ideje semmit sem fizetett.

 

A munkatárs:

      — Imre nagyon jó haver volt, nem sokat beszélt, soha nem panaszkodott. Várjon, egyszer igen! Még az elején, mesélte, ha hazamegy N. faluba, már nem érzi azt, hogy hazamegy, az asszony olyan hideg. A gyerekek éppen akkor mennek a nagyanyjukhoz, vagy a keresztanyjukhoz. Alig látja őket. Az asszony panaszkodik, hogy kell a pénz, mert a gyerekek nőnek, rengetegbe vannak, nincs óvoda, így ő nem tud munkát vállalni. Én kérdeztem, nincs e neki valakije, de Imre azt mondta, hogy nem lehet, mert az asszony rendes. Ők szerelemből házasodtak! Rá egy évre elvált, mert az asszonynak már volt új vőlegény. Szegény, szegény Imre. Ha nem kerül az utcára, vagy ő is talál valami asszonyt, de neki nem volt igénye asszonyra. A szállón volt gép, kimosott, kivasalt, azzal is telt az idő. Elment idős kollégákhoz kertet ásni, füvet vágni. Nem akart elfogadni pénzt, de csak ráerőltették. Annyira soha nem csúszott le, hogy koldulni kelljen neki. A kocsmárosnál dolgozott, igaz, csak úgy zsebből fizették, ott is aludhatott a pincében. A hordók között. Szerintem, az Imre rosszkor volt rossz helyen. Valamit látott vagy hallott, azért kellett meghalnia!

      — Hmm.

 

Imre főnöke:

      — Kevés olyan rendes, dolgos embert ismertem, mint a Kalló Imre volt. Soha selejtet nem csinált, nem lógott, ha meg kellett fogni a munkát ő soha nem húzta ki magát belőle. Ha néha fehérasztal mellet összejöttünk, az az ember egy pohár sör, vagy bor mellett elüldögélt egész este. Nem volt iszákos. Nem kért senkitől kölcsönt, de ha volt neki azt szívesen megosztotta a munkatársaival. Bármikor hajlandó volt bent maradni, vagy túlmunkát vállalni. A keresete felét elvitte a gyerektartás, szegény, gmk-zott is, de a volt nej annak a felét is lenyúlta. Abból, ami maradt próbált félretenni, mert az volt minden vágya, hogy nyaranta a gyerekei egy kicsit vele legyenek. Nagyon büszke volt a fiaira. Amikor itt minden ebek harmincadjára került, nagyon sok ember került az utcára. De legtöbbje mögött ott állt a család, Imre mögött meg se biztos háttér, se semmi. Akkor kezdett inni. Hol itt, hol ott kapott munkát, meg ebédet, de mindég lejjebb csúszott. A kivágott vessző a vázában is elhervad, hát még az útszélre dobva. Azt mondták a kocsmában dolgozott, ott adtak neki enni, inni, ő, meg söpört meg hordókat pakolt. Nem volt az bejelentve! De ez csak hallomás, én biztosan nem tudom. Alig akartam elhinni, ami vele történt. Hát az biztos, az Imre nem ilyen sorsot érdemelt. Kár érte, rendes ember volt, csak rossz korban született.

 

A kocsmáros:

      — Tessék parancsolni, kedves uram, mivel szolgálhatok?

      — ?

      — Ha rendel valamit, azt megkapja, ha maga is a kíváncsiskodó firkászok közé tartozik, ajánlom, húzza a csíkot, minél gyorsabban, mit akarnak, mi a fészkes fenét cseszegetnek bennünket. Hát persze, hogy adtam neki néha egy-egy pohár sört, mert az én marha nagy szívem… Minden szerencsétlennek adok, ha a gigája a térdét veri szomjúságában. Magának is adnék, ha, úgy enné a fene érte, mint azt a szerencsétlent. Még, hogy nálam dolgozott! Józan maga, ember? Itt a csaposon kívül más idegen nem dolgozik. Nem cipel itt senki hordót sehova, ne röhögtessen már! Na! Elég! Még rám hozza a hatóságot! Záróra! Ha én azt mondom, akkor záróra, nekem nem maga mondja meg, mikor van záróra, ha én azt mondom, akkor, most van! Na! Gyerünk kifele, mert hívom a rendőrséget! Maga zaklat engem! Mindenféle rongy emberrel kapcsolatba hoz, beperelem magát! Maga szarházi. Na, kint tágasabb. Azt hiszik, mindent szabad nekik!

 

      Ki ölte meg Kalló Imrét?

      Élt egyszer egy ember, aki tisztességgel végezte a dolgát, semmi mást nem akart az élettől, csak annyit, hogy boldog legyen. Dolgozott, szeretett, házat épített, segített a barátainak, és amikor neki is egy kicsivel több törődés kellett volna, akkor nyűg lett a feleségnek, nyűg lett a társadalomnak és nyűg lett a gyilkosának!

      Igen!

      Ki ölte meg Kalló Imrét?

 

 

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!