Bakos Erika : Borbála

 

Hideg tél köszöntött a magas hegyek közé, fázósan botorkálnak még a farkasok is. Fent a hegyoldalon egy öreg kunyhóban lakott Borbála az idős nagyapjával. Szegény már nem tudott sok mindent megteremteni a cseppnyi lánynak, megkeseredett szíve sokszor fájt ezért, mikor ránézett a csenevész teremtésre.  A kunyhó aprócska volt, csak egy ágy és egy asztal árválkodott benne berendezésként. Összetákolt kemence adta a kevés meleget és egy ősi sparhelten tudtak akkor főzni ha volt miből. Borbála a kemencesutban aludt éjjelente, ott átmelegedett kissé az átfagyott keze-lába.  Nem rég veszítette el a szüleit. Egyetlen dolog maradt utánuk: édesanyja nagy kötött kendője.

Mikor éjjel álmában eljött hozzá az édesanyja, hogy mesét mondjon neki, másnap reggel nagyon boldogan ébredt, a szíve megtelt szeretettel, a szeme könnyekkel és újra mély álomba sírta magát. Teltek a hideg napok, az öregnek nem volt semmije, már az utolsó birkáját nyúzta meg, hogy legyen mit enniük. A bundájából valahogy csizmát kell varrnia,  különben lefagy a lába ennek a lánynak. A telek nagyon hidegek mindig, így biztosan nem éli túl ezekben az ócska göncökben.

Borbálának nem maradt más, csak az álmai: éjjelente szép ruhákban járt, finom ebédet evett és kacagott, kacagott…

Egyik este szólt a nagyapja.

– Te jány, tegyél már egy darabot a tűzre, nem tudom mért fázok ennyire.

Borbála felkelt és tett a tűzre, közben megnézte nagyapja homlokát, ami égett a forró láztól. Fenn a hegyekben nem jár orvos, no meg nem is lenne rá pénz, hogy idehívassa. Mezítláb kiszaladt és havat hozott egy tálba. Mikor felolvadt, egy darab rongyot belemártott, a nagyapja homlokára tette. Egész éjszaka vigyázott rá,  kiszaladgált friss hóért, hogy hűtse a lázát. Az álmok elkerülték ezen az éjjelen, csak a szeretet és a féltés járt az eszébe. Reggel a nagyapja jobban lett.

– Nem aludtál te jány? Ekkor meglátta Borbála kivörösödött lábait.

– Istenem! Te mit csináltál?

– Tudod nagyapó nagyon forró voltál, hoztam be havat és hűtöttem a lázad.

Az öreg szemében könny csillant, és fájón gondolt erre: Nem tudok neki semmit sem adni, ő mégis vigyázott rám. Pár nap múlva lemegyek a faluba és a megmaradt pár filléren veszek neki süvegcukrot. Így is tett. Harmadnap készülődött a faluba.

– Figyelj te jány, senkinek ne nyiss ajtót még oda vagyok. Van szárított hús meg tűzrevaló, ne tedd ki a lábad a kunyhóból.

– Rendben nagyapa. Ne félts engem, nem megyek én sehova. 

Az öreg elindult le a hegyről, Borbála meg bezárta az ajtót.

Teltek a napok. A lány csak éjszaka talált megnyugvást édesanyja karjaiban. Nem tudta mennyi idő telhetett el, már elfogyott a hús, az utolsó fadarabot is rátette a tűzre, de nagyapja nem érkezett haza. Fázott, az éhségtől már összefolyt benne az ébrenlét és az álom. állandóan édesanyját látta, aki meleg ruhát adott rá és finom ételekkel etette.

Egyik nap a gyengeségtől már felkelni sem tudott. Keze megdermedt, már csak az álmok tartották életben. Farkasokat hallott kaparászni a kunyhó ajtaján. Nem félt…

Ekkor édesanyja hangját hallotta. Még sohasem szól hozzá az álmaiban, mikor együtt voltak.

– Gyere drágám, bújj hozzám, itt jó meleg van. Nagyon szeretlek.

– Mama én is szeretlek, olyan jó hozzád bújva álmodni.

Tavaszodott. A hegyre favágók érkeztek. A hegyi csapáson a hó alatt egy öreg jéggé fagyott testet találtak. Kezében süvegcukrot szorított. Fentebb egy kislány feküdt a jéghideg kunyhóban.

Porcelán arcán mosoly, megfagyott testén hófehér nagykendő.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.11.19. @ 20:25 :: Bakos Erika
Szerző Bakos Erika 228 Írás
Bakos Erika vagyok egy Szeged melletti kicsi faluból. 54 éves, két gyermek édesanyja. Szeretem a szép szavakat, az őszinte gondolatokat és a szép verseket. Kedvenceim: József Attila, Pilinszky János és Ady Endre. Versírásra a férjem halála után adtam a fejem, így próbálom öt éve örömeim, fájdalmaim kifejezni. Az első irodalmi portál, ahol publikáltam gondolataimat, a Poet honlapja. Tagja vagyok a DéeMKá Irodalmi Csoportnak. Nincs saját kötetem, de verseim jó néhány Antológiában megjelentek. Még az út elején tartok, de a költészet iránti alázattal teszem a dolgom. A Héttoronyba tanulni jöttem és megköszönöm a jóindulatú segítséget. Szeretnék a portál aktív tagja lenni. örömmel tölt el, hogy itt lehetek.