Tiszai P Imre : Vakrozsdás tükörben torz önmagam

*

üvölts hát, vagy csak suttogj halkan

a légüres térben, a holnapban

rejtsd el a mát, tedd, hogy ne lássam

vakrozsdás tükörben torz önmagam

üres szemgödrökkel meredni a világra

béna kezemben egy-pengés borotva,

csak úgy szárazon, mert a korty vizet

mi még a pohár alján maradt vitted

a szétrohadt virág-hagymákat öntözni

és kapcsold ki a porszívót, söpörni

kellene talán, meg néha port törölni

vagy az egész házat összedönteni

mert mi a fenének hulláknak lakni

akárhol is, a proszektúra belépőjegye

nem páholyba szól, a jégbe fészkelve

időt nyerünk romlandó áruként polcon

heverve hamisított zárjegy dátumon

röhögve, aztán meg a zsigerek bomló

rohadásától menekülnénk és még jó,

hogy az utolsó vacsorát Jézus szűken

mérte, balján a kurva Magdolna ölében

matatott míg a többi falt, vagy ivott,

vagy éppen a hamis pénzekből lopott

pár marékkal mert dumálni remek móka

de nekik is nagyon büdös volt a munka

sőt, néha nagyokat röhögtek a pletykán,

hogy a szent jászolba lógó tehén-farkán

anno a szarcsimbókok simogatták a fiút,

na édes barátom, ebből létezik kiút?

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén