Szél Zsolt : Vérszívók

Kép: popkult.blog.hu

 

Ha az a két rendőr az imént nem zavarja meg akció közben, most már hazafelé tartana. De megzavarták. Épp, hogy csak az ájult nő nyakához érintette ajkait, futnia kellett. Szerencsétlen malőr! Pedig szüksége van még vérre. „Egy bizonyos” vérre! Ez persze megnehezíti az éjszakai vadászatot, de az idők folyamán sokat finomított zsákmányszerző taktikáján. Ha ráakadt a megfelelő áldozatra, nem ölte meg, csak elkábította. Így többször vehette igénybe „szolgálatait”. Most is erre készült. Visszatérni egy régi kuncsafthoz, hisz az előtte fekvő, újságokba burkolódzó hajléktalan semmiképp sem felel meg céljainak. Megfordult és néhány hangtalan lépés megtétele után a tisztásra érve leguggolt. Egész teste pattanásig feszült, majd lábai hirtelen felszabaduló rugóként lőtték fel a magasba. Széttárta hártyás szárnyait — melyek eddig a palástja takarásában pihentek — és elrepült új célja felé.

 

***

 

A nő nem bírt aludni. Megpróbált tévézni egy kicsit, de attól csak a fejfájása fokozódott. Kikapcsolta az ósdi készüléket és a konyhába indult tejet melegíteni.

Az utóbbi id?ben — egészen pontosan a harmincadik születésnapja óta — álmatlansággal küszködött. Miután hajnali kettőkor lejárt a műszakja és hazaért a bárból a kopottas, hideg lakásba, csak forgolódott reggelig. Minden áldott nap. Ilyenkor ölelte magához a kilátástalanság.

„Elmúltál harminc” — mondogatta magában. — „Valószínűleg túljutottál életed felén, és mire vitted? Se családod, se jól fizető munkád, se… Semmid sincs! Kivéve azt a néhány futó kapcsolatot. Mellékvágányon tengődsz, az élet pedig lassan elsuhan melletted. Szürke felszolgáló egy szürke bárban… Erre kellett az egyetemi diploma?”

A szobába menet már útközben kiürítette a tejeskorsót, majd az éjjeliszekrényre tette az olvasólámpa mellé. Alighogy ágyba bújt, megérezte, valami megváltozott. Nincs egyedül! Egy félálomból jól ismert alak lépett mellé. A karcsú, magas testet takaró palást alól kivillanó sápadt bőrt — melynek viaszos hatást kölcsönzött az éjjeli lámpa gyenge fénye — már többször látta. Másnap aztán mindig két apró bemetszéssel a nyakán ébredt. Meglepetésében kiáltani akart, miközben a férfi üveges szemébe nézett. De a sikoly elnémult még mielőtt megszületett, ahogy a jövevény hideg száját áldozata nedves ajkaira tapasztotta. Kábító lehelete megtöltötte a nő tüdejét, a feledés szürke leplét borítva tudatára. Ami ezután következett, az már az unalomig begyakorolt mozdulatsor:

Jobb keze mutatóujjának hegyes körmével felsebzi áldozata fülcimpáját és a kiserkenő vércseppet nyelve hegyére keni. Ízlelgeti, elemzi. Ellenőrzi a minőséget és beazonosítja a vércsoportot.

A jövevény újra felegyenesedett. Csalódottan nyugtázta, ma itt sem jut vérhez. A mintából kiderült, megváltozott a nő hormonháztartása. Várandós!

Mielőtt halkan becsukta maga mögött a bejárati ajtót, gondosan betakarta az alvót. Hiszen még szüksége lesz rá. Később valamikor…

 

***

 

Ismét a park felett körözött! Egyre szomjasabban és egyre reménytelenebbül. Ilyenkor már csak az emberi roncsok, részeg, kisiklott egzisztenciák tartózkodnak idekint. Értéktelen préda.

Két perce se múlt, hogy a város felett átsuhant a figyelmeztető hangjelzés egy olyan hullámhosszon, amit csak a hozzá hasonló szerzetek hallhattak: „Mindössze egy óra van napkeltéig, ideje a hazaútra gondolni!”

A szerencse végül mégis mellészegődött egy negyedéves egyetemista képében, aki igencsak szabadosan értelmezte a hűség fogalmát a párkapcsolaton belül.

„A sors szerencsés összjátéka” — ahogy a nagymester mondaná. Mert ugye, ha a srácot nem éppen ma éjjel kapja rajta a kedvese egy idegen lánnyal a közös fészkükben, most nem bolyongna itt ily elveszetten és védtelenül.

Hogy a megfelelő áldozatra bukkant, tudta még mielőtt hozzáért. Ezt elárulta kifinomult szaglásának a zsákmány bőrének kipárolgása.

Hátulról lepte meg a szerencsétlent. A földre térés utáni másodpercben már az áldozata nyakán voltak ujjai, elszorítva a két nyaki ütőeret, blokkolva a vér — és egyben az oxigén — útját az agyba, ami ájuláshoz, majd további szorításnál halálhoz vezethet. Jöhet a rutin:

„Szúrás a fülcimpába, vérelemzés, majd ha minden rendben, lakoma.”

 

***

 

Kis híján elkésett. Még jóformán be sem csukódott mögötte a hatalmas téglaépület alagsori mellékbejáratának ajtaja, amikor a homlokzaton megcsillantak a Nap első sugarai. Pedig a szabály, az maga a törvény: „Napkelte előtt legyen mindenki a közös hálóteremben! A reggel senkit sem érhet odakint!”

A fényárban úszó, keskeny folyosók labirintusa egy zöld fémajtóban végződött. Mikor belépett a hideg, ablaktalan terembe, már minden társa mozdulatlanul feküdt a saját, rozsdamentes acélból készült fémlapján. A jövevény szertartásosan térdet hajtott a nagymester előtt. Ingét kigombolva felnyitotta önnön mellkasát és elővette a portya eredményét tartalmazó steril ampullákat.

A fehérköpenyes öregúr átvette, lemérte az üvegcséket, majd elégedetten biccentett:

„A maximális mennyiség. Jól van AB Pozitív! Te vagy a vérbank leghatékonyabb beszerzőrobotja!”

Legutóbb szerkesztette - Szél Zsolt
Szerző Szél Zsolt 25 Írás
Az utamat járom. Néha jól csinálom, máskor meg nem...