Seres László : Néha

Mindig újra kezdem a régit, 
a félbehagyottat. 
Letört ágaim venyigéit 
még visszahajolt vad 
suhancnyi hajtásnak álmodom,
lombnak, hűs árnyéknak, 
akkor is, ha nem az. Ráfogom. 
S belehalok néha. 
S mindig abbahagyom az újat, 
mikor cinkosult vágy 
üldöz, s pajzs nélkül háborúztat.
Kegyes egy hazugság. 
Már nem mar semmi szégyenérzet. 
Bevallom, hogy vagyok… 
még az, aki voltam. Észrevétlen. 
S néha belehalok. 
Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.