Marthi Anna : A kertben

 

Égzengés függönyén át

a vihar köhögőrohamai,

és a kicsapott ostor-fény.

Belázasodó szenvedély

az álmatlan éj. Rekesz

izomlazító gyöngysugár

habzik ajkadon, ott köt

békét jelennel a gond.

Finom cseresznyekezek

gyógybogyókat rejtenek,

a sötétség nyelve alatt,

de az eső torkán akadt.

Zsémbes magányt kuszáló

felhőrengeteg mögé

csúszik a holdsugár karja.

Mint pránáját, igazítja

meg kertjét a vihar.

Remény dohog gyermek

hangon, álmaikat élve –

bevésődik monogramod:

öntudat-imád villámlik.

Homlokráncok tükrében

bánatodat apró betűkből

szemezgeted mennybolttá.

Legutóbbi módosítás: 2012.06.01. @ 20:36 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak