Rózsa Ibolya : Ismét megfogta kezemet…

Három nem buta butella, pálinka tartója, versnek múzsája

 

 

Mosolyszájamból

kirepülő madárrá

lettem,

monoton óraklattyogás

emészti az időt,

meggyilkolt függöny

ráncos redői kopott

narancssárgán függnek –

lóg a lét,

a lábam is s a kezem,

kések a fatartóban,

konyhakészen, tisztán

várják a húst,

vágnák örömmel –

messze a reggel,

az álom elszáll, mint

az óriás nőstényszúnyog,

mely itt udvarol –

arrébb fújom félig holt

cigarettám füstjével,

hallom horkolásod,

mely fáradt nappalod

álmodja szerte éppen…

színesek vajon?

s a hangok elérnek-e

hozzád?

papírt se találtam s

elfogy a tintám,

régi képek –

azok sem a falon,

csak emlékeimben…

hét éve lassan, hogy

itt hagyott apám…

az óra klattyog tovább

– hajnali egy –

monoton megy

a mutató

 

s lüktet a

csend,

nincs itt senki, de sok

a sejt, mely nem pihen,

nem hagy nyugodni s

élesen cseng,

zajos az éjjel a

nem-feledéssel

s elfogy a szilvalé;

a távolban dübörög az az

átkozott masina,

viszi az éjjeli utasokat,

de hova?

ki erről jön, ki amarra

megy

piros nyusziszemek, kik

nappal hegesztettek,

dolgoztak

megállástalanul,

adót is fizetnek

– gátlástalanul vonva tőlük –

gályarabok a

demokráciában

s a függöny lóg

mozdulatlanul

a konyhában…

(te meg keresztet vethetsz

a pálinkádra)

Legutóbbi módosítás: 2012.05.12. @ 07:40 :: Rózsa Ibolya
Szerző Rózsa Ibolya 113 Írás
Előbb a part fogyott el, aztán az éj, aztán az üresség s ami eztán volt, ott kezdődött. /Weöres Sándor/