Petz György : És marad a fehér lap;

 

megfürdeni másban száraz való;

szinte filozófia – marad a definíció:

tételezzük fel; vegyük úgy, jó nekünk,

ha úgy vesszük, ahogy adják – szabadság –

és harsoghatjuk, amíg érezzük; – ha már nem,

kezdhetjük, mert ott derül ki, szabadság-e,

vagy csupán gy?zelem az eddigieken, ami

még mindig nem mi vagyunk – az én mindig más,

százada tudjuk, és örökké sejtjük, amióta istenegészb?l

kiszakadtunk, hogy egyszer sem vagyunk, és ez nem

ugyanaz, mint hogy bármikor lehetnénk: ujjunk

hegyére lepke száll, mert kíváncsi mint lélek,

aztán tovalibben lepent?cske – és az egész kultúra:

több gondolattársítás esélye, magánytalanító szépre,

amelyben friss vízzel várnak, és új neved lesz,

megneveznek, mert megérdemled, el?hívnak

játszani teljességet, amely nélküled folyvást

csonka volt, te kellesz; zavart mosolyodnak vége,

vízjel a fehér A/4-sen, talán hajó, vagy papír, merített.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.04.12. @ 21:52 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.