Kühne Katalin : Ha szárnyat kaptál

 

 

/Bartha Irénkének/

 

Nem maradhat néma, kell, hogy énekével buzdítson, kinek tehetséget adott az Úr. Néha követik, vele együtt dúdolják dalát, de sokszor kinevetik, leszólják, mert számukra érthetetlen a szavuk. Mi örömmel hallgatjuk szavadat, veled énekelünk, de vannak olyanok köztünk, akik a lélek hangjait elengedik fülük mellett, mintha forró ólmot öntöttek volna beléjük. Süketen taszítják el maguktól mindazt, ami pedig róluk, nekik is szól, csak ők nem akarják meghallani az igazságot. Számukra a szépség, az értelmes gondolat nem mond semmit, mert szívük jéghideg, idegeik húrja nem rezdül meg soha, fejük üres, mint a szita.

Te, kedves barátom, talán még rajtuk is segíthetsz. Tudom, Te soha nem adod fel. Kiáltsd hát hegyek magasára őseink nagyságát, mert nélkülük mi sem ismerhetnénk azt, amit ők hagytak ránk! Ne törődj a minden értékeset tagadókkal, hisz’ bennük nincs lélek, hozzád és a hasonló szellemű művészekhez, lámpásként élő, áldozatos tanítókhoz sohasem érnek fel ?k, nem fogják fel kurta kis agyukkal a gonosz ostobák azt, amit te közvetítesz feléjük. ?k a test, a hús rabjai, a pénz az istenük, nekik hiába szólsz a szellem nagyságáról, tisztességről, becsületről. Mondd ki amit gondolsz, akkor is, ha porig aláznak! Kérdezd őket, miért maradnak a rideg pusztaságban, ha azt virágmaggal is beszórhatnák. Te emelkedj a sasok közé, hívd őket is magaddal, mert semmit sem ér a test lélek nélkül! Tedd továbbra is azt jó szándékkal, amit elterveztél, akkor is, ha ezért megfeszítenek, kiközösítenek. Dermedt szívük, ostoba, önz?, másokat eltipró, gy?lölköd? életük talán megváltozhat, ha egyszer meghallják énekedet. Ne hallgasd el a szenvedést, nyomorúságot, az embertelen hazugságokat, a kapzsiságot sem! Ne fogadd el a gonosz álszentesked?kt?l a kicsavart, üres mondatokat, félelmet szül? tetteket! Hallasd hangodat, állj ki igazad mellett, szólj az elesettek, megnyomorítottak, megalázottak helyett is!

Sivár az életünk, szívek helyén kő keményedik, őseink földjén gaz nő, szerteszóratva. Kizsigerelt sivatag lett az otthonunk, mert egyesek azt hitték, mindehhez joguk van. Egyszer ők is megkapják majd megérdemelt büntetésüket, hisz’ nem maradhat megtorlatlanul, amit műveltek. Fiainkat elűzték, elsorvasztották mindazt, ami régen a miénk volt. Hiába vannak köztünk nagyszerű tudósok, ha itt nincs lehetőségük értünk dolgozni, okos, csillagszemű gyermekeink számára nincs élettér. Mit ér, ha gazdagok vagyunk, de kincseinket elrabolták? Mit ér a tudomány, ha ennyien élnek köztünk, mégis ostobák? Miért nem fejleszthetik szellemüket azok, akik a Fennvalótól ajándékba kapták a képességet? Gyermeked miért nem lehet melletted? Meddig élhetnek biztonságban, büntetlenül azok, akik tönkretettek bennünket? Mit ér a fényes ég, a ragyogás, ha terjed a sötétség? Mikor kapunk figyelmet, szeretetet, kegyelmet átkozódó üvöltésük helyett?

Szólj hangosan, kondítsd meg a harangokat, mielőtt késő lesz és mind elveszünk! Terítsd köpenyed, védd meg azokat, kik a romos házak üszkei közt fáznak, dideregnek! Higgy, bízz és reménykedj, hitesd el mindenkivel, hogy sorsuk jobbra fordulhat, hogy tető kerül fejük fölé, kályhájukban örökké duruzsol majd a tűz, lángja rávetül arcukra, szemükben a remény tündökölhet! Repülj, ha szárnyat kaptál, vidd magaddal a fényes égig azokat, akik most még az árnyékban, a hangyák közt toporognak! Te és társaid kegyelmet kaphatnak, ha értük dalolsz! Vedd erős szárnyaid alá a rászorulókat, repüljenek veled a fény felé!

Kertünkben illatozzanak virágaink, fáink teremjenek ízes gyümölcsöt, erdeinkben csicseregjenek a színes tollú, csodás hangú madarak, a patakokban kristálytiszta víz csobogjon. Mindenkit megillet az emberhez méltó élet, így kis hazánkban is értelmet kaphat majd a becsületes munka. Fiaink tudására lehessünk büszkék, bízhassanak az öreg szülők gondoskodásukban. Sohasem vagyunk egyedül, ha egy akarattal és tettekkel bizonyítjuk összetartozásunkat.

Légy hát e nagyszerű eszményeknek hű tolmácsolója, dalos pacsirtája, mint aki pirkadatkor ezzel ébreszt bennünket, hirdeti az új nap fényének eljövetelét! Szél zúgásával üzenj, hívd magaddal az öreg tölgyet, az évszázados feny?ket, sziklákról görgesd a folyókba a hatalmas köveket, zúzzák porrá a gonoszságot. Tengerek hullámain daloddal juss el az óceánig! Er?d óriási, mert igaz! Ne engedd, hogy elhallgattassanak, hogy mögötted ellened szóljanak! Ősi dallamokat játssz, gyönyörű tájakra vezess bennünket, emeld fel szívünket Hozzá, aki mindig meghallgat és szeret minket, segít nekünk, hiszen saját képmására teremtette az embert! Zsongjon fülünkbe muzsikád, egyszer talán a süketek is meghallják!

 

Legutóbb szerkesztette - Kühne Katalin
Szerző Kühne Katalin 90 Írás
Nevem Hornyánszkyné Kühne Katalin. ÁÃ?rói nevem az egyszerűség kedvéért Kühne Katalin. 1947-ben születtem Szegeden, de Miskolcon élek pár hónapos koromtól. ÁÃ?rásaim az Irodalmi Rádió honlapján, CD-n és nyomtatott formában jelentek meg, elhangzottak az IR-ben. Eddig két kötetem van: Családi album (Miskolc: Felsőmagyarország, 2007), ami visszaemlékezéseimet és édesapám Töredékek a harctéri naplóból c. írását tartalmazza. A Jel a sziklán c. verseskötet (Miskolc: Irodalmi Rádió, 2007) válogatás régebbi verseimből. A harmadik idén novemberben jelenik meg Idősíkok címmel, az Uranus Kiadó adja ki, ez prózakötet. A Kláris c. folyóiratban és antológiákban szerepelnek írásaim. A könyvek, a természet, a művészetek szeretete kísért végig egész életemben. Szüleimtől, távolabbi őseimtől, barátaimtól az értékek tiszteletét örököltem, ezt próbálom továbbadni utódaimnak.