Kőmüves Klára : Óperencia

Nyomtatás

Egyre csak nyúlik az este, talán az Isten húzza

szét, elpattan lassan a fény is az óra közepén.

Már semmit?l se félek, tudod, csak pár dolog

nyomaszt, mintha nyújtanák a percet is, régen

láttalak. Hiány-küldött gondolatok sétálgatnak

bennem. Érted fájok, hogyha fájok, te vagy a

keresztem. Talán nem is érted, mit beszélek, s

hogy mért nem érted, az ma még titok, idegen

e nyelv az ajkadon, csak akkor érted majd, ha

rád is csókolom. Lefeküdtem, de mindhiába,

lusta testem sosem volt enyém, még az anyám

aggatta rám valamikor régen, valahol az élet

elején. Bezzeg a tudatom mennyivel másabb,

egy forintból csinál százat, álmokkal zsúfolja

tele a szobát, hidat épít a távolságon át. Tessék,

itt van, megérkezett; szeret mind, aki nem is 

szeret s az aprócska térben e tengernyi vágy –

kilöki lassan a ház négy falát. Otthonom mától

egy puha tenyér – kopogva járok macskakövén.