Boér Péter Pál : Malacvakkantás

 

 

 

Egészen rossz előérzete volt előző este, de elhessintette fejéből a bajra intőt és egy sokkal, de sokkal egészségesebb – motorzaj túlharsogású mozdulatlan -alvásba fogott. Sokat evett aznap, az emésztés komoly feladat, hordók görögtek álmában, meg is jegyezte.

“Milyen szép sertés alakúak!”

Reggeli időt kordult a gyomra, mikor irdatlan riadalomra ébredt. Megostromolták szállását. A disznó életének értelme, a zsírba göngyölödött, egyenletes hordólét fenntartása, állandó habzsolással. Nyaka nincs, csak akadályozná a vályúnál. Ő maga, egy felfújt, kövér léggömb alteregója.

Védekezésképtelen állapotában, fülénél és farkánál fogva kitépték, első csülkét szabálytalan gánccsal rántotta ki a túlerő. Nem volt védekezésre lehetősége, bár járt volna ő küzdősportokra is, ha lehet és ha nem vonják el a kreatív gyomordegesztéstől. Hiába próbált legalább egy jót harapni döfködőjébe, csak teljes testből fordulva bírta volna. Máskor is szurkálták, bökdösték, de ez most nagyon fájt. Minden erejéből ellenkezett, visított ahogy csak bírt. Világos lett, hogy a szomszéd kollégák egy ideje miért teszik ugyanezt, nagyjából hasonló időpontokban.

Ám ő egy nagyon kövér, tehát nagyon okos disznó volt. Magában disznóságnak nevezte amit művelnek vele, aztán gyorsan visszavonta és nagyon is emberségnek találta. Hogy abbahagyják, már kotkodácsolni is képes lett volna, de szédültségében, a hasító kíntól és vajon még mitől, elszállt minden ereje.

Beugrott neki, hogy „Éljen a disznóól! Eljött a vég!” kiáltásokkal hagyták keserves kínjukat, disznó nyelven abba, sohasem látott barátai.

Cselhez folyamodott, összeszorította minden megevésére alkalmas, robusztus fogsorát, behunyta szemét és elhallgatott. Ezt a bogaraktól leste el, akiket nagy szeretettel falánkolt, kevéske szabadidejében étkezések között.

Kétféle bogár volt, egyrészt nagytestű és kistestű, másrészt menekülő és cselezgető. Olyan komikus volt, mikor egyik-másikuk, az orra előtt hanyatt vágta- és kimúltnak tetette magát, de a röhögés magascsiszolásában, malacvakkantásnyi ideig sem tudták átejteni. Az ember más! Tegnapig jól gondozta, most rondán elbánik vele, de győz az okosabb.

Hallgatott, a környezete lefeketedett, csak néha látott mozdulatlanságba kényszerített szemein át színes karikákat. Ám úgy látszik, megkegyelmeztek neki, mert hasra fordították és elkezdték melengetni. Gerinces volt ő, a mellette kést fenegetők vacilláltak is egy picit, hogy nyúljára, vagy orjára szedjék szét.

A kellemes meleg, egy picit már a túlzást kezdte súrolni határaiban, majd egy adott pontban úgy érezte, a korábbi szúrkapiszka ehhez képest egész jól kibírható. Felpattant és eltökélte, hogy az ember társadalmát örökre elhagyva magándisznóvá válik.

Nekilódult a kert aljának, lángolt a szalma rajta és a pálinkát nyakaló sereg, elbambultan bámulta a vágtató fáklyát. Még röfögött egyet a kert alján, magában elégedett mosollyal nyugtázta, hogy lerázta kétszínű lakótársait, akiket önzetlenül ajándékozott meg, az azonos udvarban élés nyolc-tíz hónapjával, majd a földre roskadt. Mózsi és Miksa akik még viszonylag józanok voltak, eldöntötték, nem kell újra szúrni és a picit korábban karámlakó ugyanúgy vált bőrsajttá, sonkává, kolbásszá, hurkává, mint minden szomszédos haver. Olyan híres, mint ő egy sem lett. Mózsit és Miksát még aznap, élethosszra, családostul átnevezte a falu, Disznófáklyának. Magukban hálát adtak kegyes sorsukért, mert Mózsi mellett Tetovált Gyapjas Egérék, Miksa mellett Olajos Brekegő Csigáék laktak.

A disznó neve nem változott, maradt sertés, az örök gyomordagasztó és hájnövelő mezők széltében.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.03.09. @ 16:23 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/