A 88 éves korában, Krakkóban elhunyt Nobel-díjas költőnő rendkívüli szerénységére és precíz, ironikus költészetére emlékeznek az egész országban.
Wisława Szymborska:
A három legfurcsább szó
Ha mondom, Jövő,
első szótagja már Múlt.
Ha mondom, Csend,
megsemmisítem.
Ha mondom, Semmi,
valamit teremtek, aminek nem ad helyt semmi Nemlét.
(Csordás Gábor fordítása)
Wisława Szymborskát 1996-ban tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal, a rangos elismerés indoklása szerint „költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet pillanataiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket”. Az ember egzisztenciális helyzetét, illetve az egyén és a történelem kapcsolatát megközelítő személyes hangvételű, gondolati lírája a díjnak köszönhetően nemzetközileg is ismertté vált, munkáit több tíz nyelvre is lefordították. Tavaly megkapta a legmagasabb lengyel kitüntetést, a Fehér Sas-rendet a köztársasági elnöktől, Bronislaw Komorowskitól.
A lengyel tévé és rádió adásaiban művészbarátai, ismerősei elsősorban szerény és tartózkodó, őszinte, természetes, spontán és rendkívül vidám személyre emlékeztek. Szerintük Szymborska nem a mai világ embere, hanem a 19. századba illő, diszkrét, elegáns és nyugodt személy volt. „Mintha más anyagból lenne, mintha az őrből származna. Nincs még egy ilyen ember a világon. Sokkal fiatalabbnak tűnik… Mintha Szymborska a koron, az időn kívül létezne” – idézte Michal Rusinek, a költőnő titkárának szavait a lengyel rádió portálja.
Ewa Lipska költőnő homo ludensként emlegette Szymborskát. Hangsúlyozta, hogy játékossága olyan „okos, érdekes, mélységesen jóságos embert takart, akinek sok a mondanivalója erről a nem a legjobb világról”. Nyelvezetét Jerzy Bralczyk, az egyik legnevesebb lengyel nyelvész is magasra értékelte. „Az egyszerűnek tűnő, de mély gondolatok mestere volt” – mondta a TVN24 hírtévében.
Szymborska „nem volt celeb”, hangsúlyozta Bogdan Zdrojewski kulturális és nemzeti örökségi miniszter. A kitüntetést a költőnő olyan megtiszteltetésnek tekintette, „amellyel tovább kell élni és alkotni” – mondta a miniszter a TVN24 hírtévében. Stefan Chwin költő kiemelte, hogy az irodalmi elismerés nem változtatta meg költészetét.
Michal Glowinski irodalomtörténész szerint Szymborska filozofikus költő volt. Költészetében a nagy eszmék és problémák ugyanúgy jelen voltak, mint a vitamin az almában: „kedvtelésből fogyasztjuk őket, és eközben a vitaminokat is befogadja a szervezetünk” – mondta Paul Valery összehasonlításával élve a PAP hírügynökségnek.
Magyarországon a Csodák vására (1988) és a Kilátás porszemmel (1997) című önálló verseskötetei láttak napvilágot, és egyik kötetének anyagát a Nők, kezdőknek és haladóknak (2003) című antológiában publikálták. Egyik versében (Temetés) a Rajk-temetésről ír.
MTI
Wisława Szymborska:
A negatív önértékelés dicsérete
Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret.
(Kerényi Grácia fordítása)
Magyarországon először Kerényi Grácia mutatja be 1968-ban, később fordítja Fodor András, Nagy László, Képes Géza, Kovács István. Csordás Gábor, aki az 1988-ban magyarul megjelent Csodák vására című Szymborska-kötet utószavának is szerzője írja: „A leghétköznapibb; legegyetemesebb élettényekben úgy képes tetten érni a létet, hogy abban a filozófia legkomolyabb problémái fejeződnek ki.”
Wisława Szymborska:
Lót felesége
Mondják, visszanéztem kíváncsiságból.
De túl ezen, lehetett más okom is.
Megfordultam bánkódva az ezüst-tál miatt.
Elfelejtkeztem, amíg saruszíjam kötöztem.
Vagy, hogy ne nézzem tovább igaz nyaka-szirtjét
uramnak, Lótnak.
Hirtelen bizonyosságból: meghalhatnék akár,
akkor se állna meg ő.
Vagy az alázatosak engedetlensége volt az ok.
Az üldözőkre való fülelés.
Csönd érintett meg, reméltem, meggondolta magát az Úr.
Két leányunk már eltűnt a hegyhát mögött.
Megéreztem magamban az öregséget… A távolodást.
A futás hasztalanságát. Álmos voltam.
Megfordultam, eresztve földre a batyut.
Megfordultam félelmemben hogy hova lépek:
Ösvényemen megjelentek a kígyók,
pókok, güzüegerek, fiakeselyűk.
Már mindegy volt, jó avagy rossz jön – minden élő
ott mászott, ugrált sereges sietségben.
Megfordultam magányosságból.
Szégyenemben, hogy lopódzva menekülök.
A kiáltás vagy a visszanézés ingerétől.
Vagy azért, mert föltámadt a szél,
szétfújta hajamat, szoknyámat fölemelte.
Éreztem, figyelnek Szodoma falairól,
hogy hátamba röhögnek újra meg újra.
Haragomban fordultam vissza.
Hogy az ő iszonyú vesztük megvigasztaljon.
Megfordultam valamennyi fölsorolt okból.
Anélkül, hogy akartam volna, fordultam vissza.
A kő, amin álltam, csikorogva fordult meg alattam.
A szakadéli hirtelen elvágta az ösvényt.
Peremén hörcsög toporgott, ágaskodott két kis lábán.
És akkor mindketten visszanéztünk.
Nem, nem, én tovább futottam,
és másztam és föl-fölrebbentem,
amíg a sötétség nem zuhant le az égből,
vele a tüzes kavicsok, halott madarak.
Lélegzethez nem jutván, többször is megfordultam.
Aki látott volna, gondolta volna: kerengek táncban.
Lehetséges, hogy szemem is nyitva volt.
Lehet, hogy a város felé borultam arcra.
(Nagy László fordítása)
Kilátás porszemmel
Jelenkor Kiadó, Pécs
1997
Wisława Szymborska (Prowent, 1923. július 2. – Krakkó, 2012. február 1.) Nobel-díjas lengyel költőnő, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító.
Négyévesen kezdett verset írni, a Nobel-laudáció „a költészet Mozartjának” nevezte. Lengyelországban népszerűsége a kiemelkedő prózaírókéval vetekedett, noha, mint egyik versében megjegyezte: ezerből mindössze két embert érdekel a költészet.
Wisława Szymborska Prowentben született, a mai Kórnikban, Wincenty és Anna Szymborska gyermekeként. Apja Wadysaw Zamoyski gróf intézője volt. A gróf halála után, 1924-ben a család Toruba, majd 1929-ben Krakkóba költözött, itt élt azután Szymborska egészen haláláig. A második világháború kitörése után a „földalatti iskolarendszerben” tanult tovább. 1943-ban vasúti alkalmazottként sikerült elkerülnie, hogy kényszermunkára vigyék Németországba. Ekkoriban kezdődött művészi pályája: egy angol nyelvkönyvet illusztrált, novellákat, alkalmi verseket írt.
1945-ben lengyel nyelvet és irodalmat, majd szociológiát tanult a krakkói Jagelló Egyetemen. Itt ismerkedett meg Czesaw Miosz-sal, aki nagy hatással volt rá. 1945 márciusában jelentette meg első versét Szukam sowa (Egy szót keresek) címmel a Dziennik Polski című napilapban. 1948-ban anyagi körülményei miatt kénytelen volt abbahagyni egyetemi tanulmányait. Ugyanebben az évben feleségül ment Adam Wodek költőhöz, akitől 1954-ben elvált. Gyermekük nem született. Szymborska házasságkötése idején egy közoktatási szaklap szerkesztőségi titkárnőjeként, valamint illusztrátorként kereste kenyerét.
Első kötetének megjelenését 1949-ben megakadályozta a cenzúra, mivel „nem felelt meg a szocialista normáknak”. Ennek ellenére Szymborska, akárcsak a legtöbb lengyel értelmiségi a háború után, támogatta a lengyel népköztársaság ideológiáját, sőt 1953. február 8-án egy politikai petíciót is aláírt, amely „hazaáruló” lengyel papok megbüntetését követelte. Korai művei szocialista témákat dolgoztak fel, első kötetében (Dlatego żyjemy, Ezért élünk) szerepel például egy Lenin című vers, egy másik pedig a Nowa Hutát építő ifjúmunkásokat dicsőíti.
Noha a Lengyel Egyesült Munkáspártba is belépett, sok, kezdetben kommunista értelmiségihez hasonlóan fokozatosan kiábrándult a szocializmus ideológiájából, és megtagadta addigi, politikai jellegő műveit. A pártból csak 1966-ban lépett ki, de már előtte kapcsolatot teremtett a disszidensekkel. 1957-ben összebarátkozott Jerzy Giedroyc szerkesztővel, a Kultura című párizsi emigránsújság kiadójával, amelyben verseket is közölt. 1964-ben nyíltan elítélte a független értelmiségiek elleni (kommunista indíttatású) támadást a The Timesban, s ehelyett szólásszabadságot követelt.
1953-tól 1981-ig a Życie Literackie (Irodalmi Élet) nevő kritikai folyóiratnál dolgozott, amelyben 1968-tól önálló rovata volt Lektury Nadobowiązkowe (A kötelező olvasmányokon felül) címmel. Itt közölt esszéit később könyv formában is megjelentette. 1981 és 1983 között a krakkói Pismo folyóirat szerkesztőjeként működött. Az 1980-as években ellenzéki tevékenysége egyre erősödött, Staczykówna álnéven gyakran publikált az Arka című szamizdat lapban és a párizsi Kulturában is.
Életében megjelent utolsó kötetét, a Dwukropeket a Gazeta Wyborcza olvasói 2006-ban az év könyvévé választották.
Szymborska műfordítóként is tevékenykedett, francia barokk költőket fordított lengyelre.
Szymborska filozófiai témáinak megjelenítéséhez gyakran vette igénybe az irónia, a paradoxon és a visszafogottság eszközét. Verseinek gyakori témája a háború és a terrorizmus. A jetit szólítva című költeményében a „rettenetes hóemberhez” hasonlította Joszif Visszarionovics Sztálint. Sokszor választott különleges nézőpontot, például egy macskáét, aki halott gazdája kiürült lakásában elmélkedik.
Költői életműve alig több mint 350 verset tesz ki. Amikor megkérdezték tőle, miért publikál ilyen keveset, azt válaszolta: „van otthon szemétkosaram”.
Wisława Szymborska:
Macska az üres lakásban
Nem halhat meg a macskának csak úgy.
Mert mit kezdjen a macska
egy üres lakásban.
Ugráljon a falra.
Dörgölőzzön a bútorokhoz.
Mintha semmi se változott volna,
mégis kicserélődött minden.
Minden a helyén,
mégis szanaszét.
És esténként már nem ég a lámpa.
Léptek a lépcsőházban,
de ezek nem azok.
Egy kéz halat tesz a tálba,
de ez a kéz sem ugyanaz.
Valami nem kezdődik el
a megszokott időben.
Valami nem úgy pereg le,
ahogy kellene.
Valaki itt volt és itt volt,
aztán egyszercsak eltűnt,
és most makacsul nincs.
Minden szekrénybe belestünk,
végigfutottunk a polcokon.
Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
A tilalmat megszegve
még a papírokat is szétkotortuk.
Mit tehetünk még.
Alszunk, várakozunk.
Csak jöjjön vissza,
csak kerüljön elő.
Akkor majd meglátja,
hogy a macskával nem lehet így.
Majd úgy megyünk elé,
mint akinek cseppet sem sietős,
óvatosan,
vérig sértett tappancsokon.
És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.
(Csordás Gábor fordítása)
Kilátás porszemmel
Jelekor Kiadó, Pécs
1997
Művei:
Verseskötetek
Dlatego żyjemy, 1952, 1954
Pytania zadawane sobie, 1954.
Woanie do Yeti, 1957.
Sól, 1962.
Sto pociech, 1967.
Wszelki wypadek, 1972.
Wielka liczba, 1976.
Ludzie na mocie, 1986.
Koniec i początek, 1993.
Chwila, 2002.
Dwukropek, 2005
Tutaj, 2009.
Milczenie rolin, 2011
Gyűjteményes kötetek:
101 wierszy, 1966.
Wiersze wybrane, 1967.
Poezje wybrane, 1967.
Poezje: Poems (kétnyelvű kiadás), 1989.
Widok z ziarnkiem piasku, 1996. (Kilátás porszemmel, 1997.)
Sto wierszy – sto pociech, 1997.
Rymowanki dla dużych dzieci, 2003.
Miłość szczęśliwa i inne wiersze, 2007.
Wisława Szymborska
Beszélgetés a kővel
Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.
– Menj innen – szól a kő.
– Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
Csupán kíváncsiság vezet:
egyetlen esélye az élet.
Be akarom járni palotádat,
majd a levél s a vízcsepp bensejét.
Nincs sok időm e feladatra.
Halandóságom indítson meg téged.
– Kőből vagyok – szól a kő -,
arra hivattam, hogy komoly maradjak.
Menj innen.
Nincs nevető-izmom.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
sosem látottak, hasztalanul szépek,
senkinek léptét soha nem visszhangzók.
Valld be, magad se tudsz róluk sokat.
– Üres, nagy termek – szól a kő -,
de nincs bennük számodra hely.
Meglehet: szépek, de a te szegényes
érzékeid föl nem érik.
Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz .
Egész külsőmmel feléd fordulok,
egész bensőmmel elfordulok tőled.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
Nem keresek benned örök otthont.
Nem vagyok boldogtalan.
Nem vagyok hontalan.
Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
nem mutatok fel mást, csak szavakat,
melyeknek nem hisz senki.
– Nem léphetsz be – szól a kő.
– A részvétel érzéke nincs meg benned.
Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
még a mindent-látásig kiélesült tekintet
sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
fejletlen csíra, csak elképzelés.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
Nem várhatok kétezer századig,
hogy hajlékodba lépjek.
– Ha nekem nem hiszel – szól a kő -,
fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
bennem, a nevetésre képtelenben.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
– Nincs ajtóm – szól a kő.
(Kerényi Grácia fordítása)
Források:
MTI
kultura.hu
hu.wikipedia.org
szepi.hu
reuters.com 2012febr1: Chris Borowski: Polish Nobel winning poet Szymborska dies at 88. Andrew Heavens (szerk.).reuters.com. 2012. (Hozzáférés: 2012. február 4.)
poetseers.org 1996: Wisława Szymborska Poems: Some Like Poetry.poetseers.org. 1996. (Hozzáférés: 2012. február 4.).
nobelprize.org 1996: The Nobel Prize in Literature 1996. Nobelprize, 2010. október 7. (Hozzáférés: 2010. október 7.)
france24.com 2012: Nobel Prize-winning poet Szymborska dies aged 88. france24, 2012. február 4. (Hozzáférés: 2012. február 4.)
bbc.co.uk 2012: Poland Nobel poetry laureate Wisława Szymborska dies. bbc.co.uk, 2012. február 1. (Hozzáférés: 2012. február 4.)
rmf24 2012: Nie żyje Wisława. rmf24, 2012. február 1. (Hozzáférés: 2012. február 4.)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:38 :: H.Pulai Éva
