Hol volt, hol nem volt, az óperenciáson túl, valahol a Szent István park közelében, ahová a hétfejű sárkány is csak röhögni járt, ahol a lovagok minden nap gyülekeztek, fociztak, összekoszolták a szép ruhájukat és lerúgták a lazúrt az új lakkcipőről, Rocco, a tizenkét éves lovag, új felfedezést tett.
— Oda nézzetek — sutyorogta —, a Piroskának van melle.
És tényleg volt. Kettő. A lovagok lovagi szokás szerint elpirultak és idétlenül vigyorogtak. Talán ez volt az első alkalom, hogy elgondolkodtak valami olyasmin, amit ma úgy hívnak, hogy a nemiség felfedezése. A hercegnők idáig csak hajhúzogatásra voltak jók, de most kiderült az igazság: Van mellük.
Akkoriban még nem voltak sex magazinok és a fiatalok nagy része a nagymama öléből hallgatta a Szabó családot, melynek pikánsabb részei csak tizennyolc éven felülieknek volt ajánlott. A strandra sem fürdeni jártak, hanem hason fekve stírolni a csajokat. Akkor még képesek voltak több órát gyalogolni esőben, szélben, hóban, mert a pékség női öltözőjébe be lehetett lesni egy külön erre a célra fúrt lukon. Ilyenkor megjelent a pék egy lapáttal, és „Stricik!” – felkiáltással kergetni kezdte a gyerekeket, majd, mint aki jól végezte dolgát, bekukucskálni kezdett.
Mindenki szerelmes volt, persze olyan hercegnőbe, aki éppen másba volt szerelmes. Talán ez az élet rendje, de a lovagok erről nem vettek tudomást.
Szóval, Rocco fejében ördögi terv körvonalai bontakoztak ki: Meg kellene fogni Piroska melleit. Több okból is: először azért, mert akkor valószínűleg sikít, másodszor azért, hogy milyen érzés lehet végre, igazi nagyfiúnak lenni.
Persze ilyen kalandokba nem bonyolódik egy lovag egyedül, így társak után nézett. Nem kellett sokáig keresgélni. Már csak Piroskát kellett rávenni, hogy egy eldugott, sötét helyre menjen velük. Mondjuk a Duna-part is elég elhagyatottnak tűnt, na meg volt valami romantikája is. Rocco hosszas rágódás után odament az ifjú hercegnőhöz, és megkérdezte:
— Piroska, nincs kedved hármunkkal lejönni a Duna-partra?
És hogy a dolog ne legyen nagyon feltűnő, még megjegyezte.
— Nekünk nagyon tetszik a melled.
Piroska megvonta a vállát, és bólintott. Roccót ettől kiverte a víz. Várt valami tiltakozást, kicsit bízott egy merev elutasításban —, de nem. Szóval az agya lázasan dolgozott, így már nem volt szükség a másik két lovagra, de azok vérszemet kaptak.
Rocco, hogy mindenki lássa, belekarolt Piroskába és édes-négyesben elindultak. A fiuk zavarban voltak, túl könnyűnek és valószerűtlennek tűnt az egész, így, amikor Rocco közölte velük, Piroska azt mondta, hogy csak vele akar lenni, megkönnyebbülve távoztak. Persze Piroska ilyet nem mondott, hát nem egészen értette a dolgot.
— Te, Rocco — szólalt meg. — Miért mentek el a többiek?
Rocco nyelt egyet, és Andersent megszégyenítő mesébe kezdett…
— Tudod, ők galád, erkölcstelen férgek, akik meg akarták fogni a melleidet, de én, mint hős lovag, elüldöztem őket.
Piroska mélyen Rocco szemébe nézett.
— Te, nagyon hülye vagy! — mondta, majd sietős léptekkel a fiúk után eredt.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.24. @ 16:36 :: George Tumpeck
