Bakkné Szentesi Csilla : szunnyadó

*

http://youtu.be/AGmF0ra0ux4

 

 

egy csöppnyi szikra

még izzik bennem

szemed gyújtotta régi tüzem

ébreszt a tavasz

de a zsongás mit vártam

lelkem kertjének

csak halkan üzen

 

bibékre hull a harmatos hajnal

fázós ház felett füst tekereg

szerelmet nyilazó puttók repülnek

de bimbót nem bontnak

száraz rügyek

 

az elfolyt idő átfesti a vágyat

mély lilába hal a bordó sziget

már halkul a szó

sehol kijárat

utat téveszt a múlt

máshol pihen

 

rideg arcára álarcot vesz fel

a semmit kínáló szürke jelen

de cifra nyomorát

széttépem ronggyá

bekötözni vele a fájó sebet

 

korbácsütésként érint a reggel

mézes teát csorgat a fény tenyere

ajkam zugában

hol a rég rég nem édes

a jövő még szunnyad

alig piheg

 

altat a szó költők buja álma

lehet mutatód egy távoli szirt

az utat akkor is végig kell járjad

ha velem vagy nélkülem

ível a híd

 

legyek inkább mégis én

a mindenséged

támaszodban a büszke való

hadd maradjak ébren is

a tegnapi fényed

a szunnyadó holnap

 

az örökkévaló

 

 

Fotó: Búsi Sándor

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.