Az Adria Montenegrónál
– ma –
elvarázsolt kastély tükre,
fénykabátja zöldesszürke,
végtelenben oldott tempera,
szinte mozdulatlan,
de néha-néha
ágaskodik egy hullámtaréj,
s lágyékomhoz ér,
a Nap tüzes katlan,
csordultig telt vörös gömb,
szél nincs, csak csend
s lélegzet,
algaszálak, áramlatok
pillangóznak rajtam,
– érintésük kényeztet –
*
– tegnap –
jött a vihar,
hallottam neszezését
a kőfal repedéseiből;
fű és gaz közt zörgött,
a víz sziklának verődött
– elnyomta
a kabócák harsány kórusát –
az öböl magas
mennyezete mögött
egy király hangja
parancsokat osztott,
s az ég minden színe
összekuszált szivárvánnyá foszlott.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.03. @ 13:17 :: Péter Erika