Ez a szorítás a nyakam b?rén a hurok, igaz?
Még próbálok méltóságteljesen, bátran, a szemedbe nézve állni, de érzem, rövid az id? – de érzem, hamarosan földre kerülök. – és földre kerülök. Magamba szívom haldokló levelek szagát, a nedves föld szagát, a vér szagát – szagát, szagát, szagát, innét egy darab „a”-t vettél ki 🙂 – . Azt hittem mindent tudok a vadászokról. Bújtam – b?röm karcoló cserjék között -, futottam lélekszakadva a mez?n át, míg az erd? fái nem rejtettek újra, az illanó biztonságba. „Bújtam – b?röm karcoló cserjék között -, futottam lélekszakadva mez?n át, míg az erd? fái nem rejtettek újra, illanó biztonságba.” – értesz? 🙂 Ösztönöm rebben? madarai (az ösztönnek nincsenek rebben? madarai, a költ?i kép sántít, az ösztön önmagában megfoghatatlan dolog) mindig figyelmeztettek a veszélyre. Hajnali harmaton számtalanszor láttam a félelem árnyékát.
Szép, ügyes vad voltam. „Szép és ügyes voltam” (rejtjük ugye, hogy vad, had találja ki az olvasó)
Ott ültél a tölgyfa alatt, fejed a – felesleges „a” – törzsének támasztva, csukott szemmel. Az – felesleges „az” – arcodra foltokat festett a levelek közt szemtelenked? fény. Kezed puskádon – kezed/puskád- érzed? pihent.
Szép, er?s karja van – gondoltam, és sokáig néztelek az alkonyatban. (egy állat mit tart szépnek egy emberben?)
Akartam, hogy halljad – még mindig halljad? – a (ez az „a” sem szükséges) lábaim alatt reccsen? ágak zaját. Akartam, hogy csak miattam indulj az éjszakába.
Szeretettem játszani veled.
Lélegzetvisszafojtva állni a hátad mögött majd nekiiramodni, pontosan tudni – pontosan tudva -, mekkora távolság kell, hogy láss még, de ne találjon a puskagolyód.
Bíztam benned. – az aki játszik a másikkal, tudja, hogyan játszhatja ki a puskagolyót, az nem bízik! logikai hiba
Cselszövéssel csaltál csapdába.
Állom a tekinteted, fülemben szívem, és szíved ritmusa dübörög… (most amúgy orvvadászról van szó? mert, aki puskával vadászik, az a büdös életben nem vet hurkot egy vad nyakába, azt csak a rapsic teszi –
De, te vagy a vadász. (az a DE ott minek?)
