Vastag fényözönben
kibuggyant az élet,
felébredt az ige,
s hirtelen testté lett.
Daloló sejteket
egy mindenható kéz
emberb?rbe terelt,
a nagy m? végre kész.
Egészséges fogsor
piros almát morzsol,
süket és vak homlesz
maga dönt a sorsról.
Minden lenni látszik,
árnyék van a falon,
a múlt lesz-be táncol,
köd hasal a van-on.
Csüggedt nap a fényét
zsíros sárba önti,
nem tud már egymásról
lenti és a fönti.
A Golgota útján
buja gaz tenyészik,
sötétben csámcsogva
habzsol a penész itt.
Sunyi, görbe karmok,
dagadt mellen érem,
kitárt mocskos kabát
gyermekjátszótéren.
Sikoly rövid élet
végs? állomása,
csont országba tartó
sz?k utazóláda.
Messze nyújtózkodó
kopott hamumez?,
szürke virágillat,
nyirkos hústemet?.
Kába tülekedés
az inferno bálba,
a pokol kapuján
kint a megtelt tábla.
Nagyszakállú ember
szétnyitva a karja,
megkeresheti ?t,
aki azt akarja.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.11. @ 06:43 :: Vadászi Árpád