*
hunyorítva
ráncolódik
arcomra a vakolat,
szemem szúrja,
fényét lopja,
nyálas, ondós rongydarab,
tekintetem
szirmai közt,
könnyet szül a fájdalom,
mozdulatlan
hullaszagot,
lehel rám a Nap vakon,
túlvilágunk
kapujában
megroggyannak térdeim,
kezem hátul
összekötve,
szóljatok testvéreim,
nem értem
mit ordítanak,
– lépek, csak ne bántsatok,
tarkóm mögött
Walther kattan,
pillanat… szabad vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.11. @ 14:43 :: Thököly Vajk