Marthi Anna : Komám

Ha nem ingem, nem veszem magamra.
Szavaiddal a ‘szám h?teném‘ ugyan,
azt hiszem várok, s míg ez van,
talán bennem is bokrosodni vágynak.

Gazdaggá tehetnék h?s szívem,
képzeleted sosem lesz szegény.
Engedni fogom a láthatáron
pásztázó szemeknek a határt,
semmi sem szabja már világom,
csak ollód, mi karjaidba zár.

Kentaur lépdel, a patazaj nagy.

Biztos van fejl?désre kényszer.
Mi édes sz?l?t megteremhet,
meg is terem versedben, komám.

Kit komámnak hívhatnék:
ma nem Te vagy még.
Magázódó jelen el?tti jelen.
Ha majd h?lt borunk lugasban isszuk,
és sz?l?nkb?l meleg nap fénye
harmatos zamatot lelkünkbe érlel,
akkor tán ebben is társam leszel.

 

 


Legutóbbi módosítás: 2011.06.06. @ 08:25 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak