Marthi Anna : Előhírnök

 

 

 

A dombot

érinti a völgy, homorú ívük langy napsugárra lel,

és párolognak a füveknek gyöngyei, kigombolódik a reggel.

Selyem tapintású várakozásban engedem szabadjára lábaim,

mezítlábas tótágast kacag a jóga-póz, török-ülésből hajlik

a sombokor a szélben, míg karjait nyújtja felém.

Leheveredik az árnyék e vadonban, és fütyül az egészre a szó.

Rigódallal áld a természet, míg remeteség-ízűvé fakad fel

belül az érzékeny csend, remegő délibáb erdővel. 

Holnapi csókra nyílik a müge, és hangyák dolgos ürügyén

a mélybe bóklászik a tekintet, földszagúbb avar közén.

Gyökerek kínja szorítja az élet ereit változásra,

fák ráncos ölébe bújna a várakozás, s ami a lomboknak suhogás,

hullámzó derű a tájnak, kopik, csiszolódik a vágy, lélegzik,

… ma még szendereg, itt a holnap.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak