Csillag Endre : Magány

Az utolsó sor nem a mában “hangzott” el

 

 

 

Vidám tömegben is közibénk állsz,

Árnyékként követsz, bármerre térek,

Szaggatott ruhádon a félénk gyász,

Ajkadról üvölt egy néma ének.

 

Szikár vagy, hallgatag, szemed sötét,

Nem gyúlnak benne játszi fények,

Szemenként szórod a bánat kövét,

Lárvaarcodtól vacogva félek.

 

Ülsz ünnepi fenyőm fátyla alatt,

Konokul billegsz a pisla fényben,

Árnyad setét szárnya a négy falat

Oldja, mintha ülnék semmiségben.

 

Már győztél, de ez nem elég még sem,

Foglyodul ejted az illó időt, 

Őmegáll, mint dermedt szívverésem,

Vén csatamén, mely a harcból kidőlt.

 

De mégsem. Engedsz, hogy kínozhass még,

Hideg csókod te, te hallgatag lány,

Kiszívja vérem, és súg: ez a vég,

Örök társad leszek, én a Magány.

 

Legutóbb szerkesztette - Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 149 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.