Boér Péter Pál : Bibe babi

 

– Milyen virág vagyunk srácok? Már úgy izgulok itt, a nagy mező kellős közepén, tisztára izzad a fejem! Várom a Zümikét és nem jön… Úgy dobog a…, na valami dobog,

mert szívem az nincs nekem, ahogy így kikandikálok hátvéd szirmaink közül. Milyen virág is vagyunk mi? Állandóan elfelejtem, de most nem ez a lényeg. Rettenetesen izgulok, jöjjön már Zümike. Minden kollégája jobbra-balra röpköd és engem- minket -, túlságosan is békén hagynak.

Hé fiúk, ne csináljátok ezt! Megbolondultatok? Ti én vagytok, én meg ti, meg ez a virág! Mindenestől mi vagyunk, nehogy már itt…- vérem nincsen, erre mit mondjak -, nyirokfertőzést műveljetek! Srácok, ne csináljátok, hagyjátok már abba!

– Bibe babi, az a helyzet, hogy karcsú derekaddal, felmagasló, bombasztikus sudárságoddal, illatod bájával és fejed ragacsával beindítottál bennünk valamit, amit nem tudunk leállítani. Bocs, hogy kórusban beszélünk, de mi – függetlenül attól, hogy rengetegen vagyunk – egyek vagyunk. Tudjuk, hogy te mi vagy, mi meg te és hogy a szirmok is mi, de nem érdekes, nekünk te kellesz, meg a bogár, csak jönne már!

– Nem bogár, Zümike!

– Nevezd ahogy akarod!

– Srácok, ne porozzatok, legyetek oly kedvesek, bár meggyőződésem, hogy a szél – aki Zümike mellett szintén be tud porozni, de sokkal kevésbé izgalmasan -, ésszel

disztingvál. Válogat, tudjátok? Nem hajlandó rám fújni a ti – én saját -, önvirágporomat, csak mert

megbuggyantatok, hanem minden bibének szorgosan szétválasztott, külön más virág porzóiból csapja – nektáros fejére és sudár testére – a virágport. Azért is hagyjátok abba, mert nagyon veszélyesen ragadok! Ej, ha meghallaná ezt Zümi, aki döngicsél, úgy ott hagyná az összes libelulát, fűrészbakot meg mindent. De hát nem tudok vele komunikálni, kiesik a képből, azt sem tudom honnan veszem ezt a libelulás fűrészelést. Nem számít! Gyerekek, fogjunk már össze! Állítsátok le magatokat, lécci!

– Nem tudunk leállni Bibe babi, egyszerűen, mind egyszerre bizsergünk a látványodtól és illatodtól.

– Mocskok vagytok! De mindjárt megérkezik, már látom is! Nagyobb mint az összes kollegináé, ekkora egynek sem jutott! Most ereszkedik…Remegek fiúk, itt van!

Egy hatalmas, ventillátor horkolás és körfűrész hangvegyületét egyszerre kibocsátó, nagy darab bogár ereszkedett alá. Matatott, matatott, fent a szirmok között, össze-vissza kevert mindent. Közben nyalakodott és nassolt, csak úgy szürcsölte a virágport. Jó sokáig elbabrált, ide-oda mászkált és még mindig tömte magát, aztán minden előrejelzés nélkül, egy pillanat alatt felröppent a magasba. Az összes lábát és csápját, szívócsövét, meg szárnyait – úgy reptében ahogy volt -, jó alaposan letakarította, hogy még véletlenül sem maradjon fölöslegesen hurcolni való virágpor rajta. Leült egy ágra, bambán nézelődött, most éppen jóllakott. Ha megéhezik és közben egy madár nem éhezik meg rá, kisvártatva egy másik virággal is megismerkedik közelebbről.

Bibe babi boldog volt és a porzók is, még ájult állapotban lágyultak jó ideig, aztán lassacskán visszatértek az örök viráglét folytonos állapotába. Bibe babi meg volt győződve, hogy a szerelem csúcsát élte át, egy másik virág porzójával, gyöngéden, Zümi közreműködésével.

A porzók hasonló, gyönyörűségtől kimerülten csüggedtek, hiszen viszi a bogár a szerelmüket tovább. Bibe babi, valóban telis-teli volt virágporral. Jól rá kütyülte a saját, önmaga fivéreinek virágporát, a porzók önmaguk bibéjére. Leírhatatlan, eufólikus kitöréssel, a szív nélküli szívdobogás, felemelő, belső tapsában, féltékeny irigységgel bámult, a mezőt beterítő összes többi virág felé. Várták a következőt, meg sem járta eszüket, hogy egy pillanatig is múlandónak gondolják magukat, tudatuk cikk-cakkjában zubogó, teraszos vízeséshez hasonlóan. Mert meseszép ez, akár felhős ég alatti, tüneményes szivárvány.

Bogarak jöttek és mentek, a szél is fújt és boldogság özönlött, abba az egy darab virágba, ami funkcionálisan, mégis meggátolhatatlanul szétválasztható.

Néhány nap múlva az első szirmok fonnyadtak meg, majd leestek, aztán az összes. A bibék és porzók – amik beporzók is -, elfáradtak és elszáradtak. Ők most, átmenetileg, éppen egy papsajt, aminek semmilyen prózai emlékei nincsenek, sem virágkoráról sem, porzókról. Előtte az élet, ami sosem ér véget, akár hetekig vagy hónapokig sem, míg a mező tarkából szürkébe, szürkéből kopárba, aztán hófehérbe nem változik, egy eljövendő tavaszig.

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/