B.Tóth Klári : Óbora napfény

*

 

 

 

 

Szőlődombok közt zakatol vonatunk fel a hegyre,

égre tekint ez a táj, döfködi szálfa karó.

ősi ligúr szellem, s erkölcs keveredve a mával,

templomi orgona hív, elhagyatott temetők.

Sziklás tengere partján ámul, néz a turista,

távcsöve lencséjén mozdul a gazda, s a kéz:

teste kinyíló bicska, a légben tartva egyensúlyt,

keskeny földteraszon éppen előrehajol,

permetcsővel eléri az alsó szinten a tőkét

– hajdani mozdulat és mostani permetező –

óbora napfény íze a szádban, tűz a kebelben,

gondűző a nedű, tudd,vele mennyi a gond:

míg kortyintod a hegy vérét és bő adományát,

képzeld, mívese mint hajlik a tőke fölé…

Hányszor mássza a sziklán kígyózó kicsi földjét,

szőleje szintjeit és lelket is adva belé,

hányszor is áll szemben zivatarral, nap melegével,

míg lenn zúgva a mély inti az arra menőt:

meddig a mámor, meddig mézzel, borral az élet?

Termi e föld, ez a dús, benned a krisztusi vért?

 

Legutóbb szerkesztette - B.Tóth Klári
Szerző B.Tóth Klári 46 Írás
1955-ben születtem, festő-restaurátor vagyok,mellette tanítok, freskófestő-és képzőművészeti táborokat vezetek három felnőtt gyermekünk közreműködésével, családi kiállításokat rendezünk. A kamaszkori verselés után harminc év kihagyással kezdtem újra írni. Minden műfaj érdekel: vers hexametertől a szonetteken át a szabad versig, próza a novellától a humoreszkig. Nagyon izgatnak a közösségi szellemi játékok, versjátékok, agyserkentő viták, beszélgetések. 2011-ben jelent meg Archullató címmel az első verseskötetem.