Vandra Attila : Jártam egy fordított világban VI. rész

Aotearoa-Ã?Å¡j-Zéland csúfneve a Shaky Islands, vagyis a Rázós szigetek…

 

A Shaky Islands (A Rázós szigetek)

 

 

 Shaky Islands

 

A Wakaremoana-tó, a Gyilkos-tó nagy testvére.

 

 

  

Valamikor úgy képzeltem el a földkérget, mint a jégpáncélt egy befagyott tavon: egyetlen összefügg? darabból áll. Most utólag rémlik, mintha hallottam volna valamit geológia- meg földrajzórán, ami ennek ellent mondott, de akkor se igazán fogtam fel. Az egykor létez? két ?skontinens, Godswana és Laurázsia szétdarabolódása és vándorlása évi néhány centiméterrel se került a tudatomban ellentmondásba az összefügg? földkéreg modelljével.

Valójában a földkéreg inkább a folyón zajló jégre hasonlít hóolvadáskor: Recseg-ropog. Lemezekb?l áll, amelyek mozgásban vannak, elcsúsznak egymáson. Azok az er?k, melyek e lemezeket mozgatják, hozzák létre a földkéreg gy?r?déseit, a hegyeket. Amikor e lemezek meg-megcsusszannak, egymáson földrengések jönnek létre. Ahol két kéreglemez egymásra csúszik, ott gyakoriak a földrengések.

Ennek megértéséhez el kellett látogatnunk a világ másik végére, a Te Papa Tongarewa múzeumba, Aotearoa-Új-Zéland nemzeti múzeumába. Ha múzeumba megyünk, nálunk lépten-nyomon feliratok hívják fel a figyelmünket, hogy a kiállított tárgyakhoz ne nyúljunk. De ez egy fordított múzeum, mint amihez itthon szoktunk. Rögtön az els? teremben megbotránkozva veszem észre, hogy a gyermekek fogdossák a kiállított tárgyakat, s?t mi több, az egyik kislányt az édesapja biztatja erre. Aztán nekem is a szemembe ötlik a tábla, mely arra biztat, hogy igenis tapogassam meg a k?zeteket… Körülnézek. Az egyik fiúcska visongva ugrálva próbál minél nagyobb „földrengést” okozni. Egy kar forgatásával lehet végigkísérni Godswana szétdarabolódását és a mai földrészek kialakulását. Egy másik kar segítségével az Aotearoa-Új-Zélandon találkozó három földkéreglemez mozgását tanulmányozhatom s a sziget régi és jöv?beli képét vetíti elém. Unalmas feliratok helyett gombnyomásra kedves n?i hang magyarázza el a kíváncsiskodónak azt, ami érdekli, s a magyarázatot számítógépes szimulálás szemlélteti. Nekem épp az kelti fel a figyelmem, hogy Aotearoa-Új-Zélandon évi 15000 földrengés van, ebb?l 150 érzékelhet?. (Japán viszi a rekordot, ott évi 55000 van) Ha nálunk körülbelül 40 évente van a bukaresti 1977-es és a doftanai 1940-eshez mérhet? földrengés, itt Aorearoa-Új-Zélandon 3-4 évente van a Richter-skálán 6-nál magasabb fokú földrengés. A legnagyobb fokú 1840 (Új-Zéland állam megalakulása óta) az 8.2 fokos volt (Wairarapa, 1855), a legtöbb áldozatot követel? 1931-ben (Hawkes Bay- 261 halott) 7.8 fokos volt. A legutóbbiak: 2007 Gisborne, (6.8) 2009 Fiordland (7.8) 2010 szeptember Canterbury, Christchurch (7.1) 2010 december, Gisborne (5,6). Ez utóbbitól 50 kilométerre voltunk, az autóban nem éreztük.

Az egyik fából épült „házikóban” az 1931-es hawkes bay-i földrengésr?l ígérnek információkat. Belépünk. Éppen indul a vetítés. A földrengés el?tt készült egykori film mutatja be a várost, az egykori operat?r” egy házba „vezet”. Alig „nézünk körül”, mozogni kezd velünk a talaj. A képerny?n a szekrényb?l minden szembe borul velünk. Annyira reális az élmény, hogy kellemetlen emlékeket idéz fel egy átélt földrengésr?l. Valósággal kimenekülünk onnan. Azóta nem épülnek k?b?l-téglából a házak Új-Zélandon. Nehogy még egyszer a téglák maguk alá temessenek 261 embert. A felh?karcolók rugalmas acélszerkezetb?l készülnek, az 1931 el?tt épült Parlament épületét „megemelték” rugalmas alátámasztásra helyezve, hogy nehogy a honatyákra d?ljön legközelebb.

Észrevétlenül telik az id?. Arra figyelünk, fel, hogy egy kisgyerek közelharcot vív az apjával a „Maradjunk még egy piiicíít” örökzöld témakörben, amikor apja a múzeumi játszóházból haza akarja cipelni. A papa pont olyan szófogadó szül?, mint én voltam, ünnepélyesen megígéri, hogy még eljönnek. Én ebben a korban azt ismételgettem magamban: „Úúúútálok múúúúzeumba járnííí!”. Hangosan nem mondtam ki, alapjában véve jól idomított kölyök voltam. 

Körülnézünk. Nagyon sok a gyermek. Sok a turista ugyan, de rengeteg a „kiwi” is. Mi is eldöntjük, visszajövünk. Nem láttunk mindent, s kár lenne elszalasztani. 

Amikor országszerte észleljük a földkéreg mozgásainak következményeit, már „szakért?ként” értelmezzük a látottakat. S amire nem emlékszünk, arra rákeresünk a neten. Már rá tud kérdezni… Csak két érdekes adat, amire rátaláltam: az 1931-es hawkes bayi 7.9 fokos földrengés hatására a tengerfenék 2,7 méterrel emelkedett meg, s 40 km² tengerfenék vált a szárazföld részévé (ott ma repül?tér van). Az 1855-ös 8.2 fokos Wairarapa földrengés, mely Wellingtont is érte, 18 méterrel tolta el talajt vízszintes irányban. A Lambton Quay (quay = rakpart) ma Wellington f?útja, s 200 m-re van a tengert?l…

Már értem miért van a sok földcsuszamlás országszerte: a sok es? és a földrengések miatt. A hallottak után már muszáj ellátogatnunk a Gyilkos-tó nagy testvéréhez, a Waikaremoana-tóhoz. Ha a Gyilkos-tónál jártok, el ne meséljétek neki, mekkora az aotearoa-új-zélandi „Gyilkos-tó” – elszégyellné magát. Mélysége 250 m, a vége pedig elt?nik a láthatáron… Nagyobb, mint a Balaton. Tele van fekete hattyúval és vadkacsával, s partján a hangzavar oka nem az autók hangszóróiban keresend?. A madarak a f?b?nösök.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.