Lilára sárgult
a tűzpiros őszi táj
mézarany levelein
permeteg rozsda
tejszínű köd szitál
Aromás bort iszunk
rubinvöröset
vérbőn zamatozót
s tagadjuk
hogy örök az elmúlás
Haldoklik a fény
elnyílt az alkony is
árnyat vet ránk
bársonyos bús barnát
és lebeg és táncol
a nyírkéreg fehér
sötét terhe
a házgerinc felett
elúszik felhőteste
eldőlve hosszan
a nászi ágyon
Valaki elment
harang szól
mintha visszahívnák
mennyei ájtatosság
arcunkon az este
csend sűrűl
tajtékot vet a szél
pirosra marta
hamvaszöld ajka
csókodat a számon
mikor elmentél
Így fut el a Nap
kemencemelegek
mélysége várja
kivillan csillagbokája
csorbult lombok alól
fátylat ereszt a félhomály
s beleroppan a Föld
Még látom
hogy köti színezüst álmát
kripta-bolt alatt
emésztő lángból
felhők szőttesén az éj
mikor ölembe hull
karján a vérszínű
Holddal
Legutóbbi módosítás: 2010.11.04. @ 14:47 :: Seres László
